Szívszorító fotó! Két lábon járó csontvázzá fogyott a rákkal küzdő híresség

Az Apple vezérigazgatója, Steve Jobs egyre soványabb, a legutóbbi fotókon már csak önmaga árnyéka.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Alig több mint egy hónapja számolt be arról a National Enquirer, hogy a rákkal küzdő Steve Jobsnak mindössze néhány hete van hátra. Azóta újabb aggasztó fotók láttak napvilágot az Apple vezérigazgatójáról.

A legfrissebb fényképek akkor készültek róla, amikor néhány nappal ezelőtt egy Los Angeles-i étterembe tartott, ahol egy barátjával találkozott, a fotókon pedig jól látszik, hogy az elmúlt hetek során ijesztően lefogyott.

Lötyögött rajta a ruhája

Fekete melegítőfelsője úgy lógott csont és bőr testén, akár egy vállfán, és szokásához híven hiába viselt egy egyszerű farmernadrágot, aggasztó soványságát azzal sem tudta eltakarni, hiszen nadrágja is csak lötyögött rajta.

Az 56 éves amerikai üzletember 2011 januárjában jelentette be hivatalosan, hogy egészségügyi okok miatt megint szabadságra megy. Azt, hogy pontosan milyen betegségben szenved, nem közölte, mégis egyértelműnek látszik, hogy kiújulhatott a rák a szervezetében.

Elhúzódó egészségügyi problémái már évek óta beszédtémát jelentenek nemcsak a technika világában, hanem a Wall Streeten is, hiszen Jobs állapota alapvetően befolyásolja az Apple-részvények árfolyamát.

Csökkent a részvények árfolyama

Amikor például 2008-ban egy egész évre távozott az igazgatói székből, 2009-ben pedig májátültetésen esett át, az Apple-részvények árfolyama 20%-kal csökkent, a veszteség pedig csak a visszatérése után állt helyre.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Betegsége ellenére Steve Jobs március 2-án részt vett az iPad 2 San Fransiscó-i bemutatóján, ahol elmondta az őt lelkesen üdvözlő közönségnek, hogy mivel régóta dolgoztak ezen a terméken, semmiképpen sem szeretett volna hiányozni.

A közelmúltban pedig egy levélben tájékoztatta az Apple japán alkalmazottjait arról, hogy cége mindenképpen támogatja őket és családjaikat a földrengés és cunami pusztítása után.

- Szívvel-lélekkel mellettetek és szeretteitekkel vagyunk, és mindazokkal a japán polgárokkal, akik elszenvedték ezt a borzalmas tragédiát - írta üzenetében március közepén.

Ezt is szeretjük