Fotón Steve Martin 27 évvel fiatalabb felesége – Kapcsolatuk kiállta az idő próbáját
Steve Martin 2007-ben vette feleségül Anne-t.
Steve Martin sok évet várt arra, hogy megtalálja a nagy szerelmét, első házassága nyolc év után tönkrement, 1994-ben vált el. Már 60 éves volt, amikor járni kezdett Anne Stringfield íróval. Két évvel később, 2007-ben házasodtak össze.
Így néz ki a felesége, Anne
Igazán különleges módon ismerkedtek össze, ugyanis Anne a The New Yorker magazinnál dolgozott, amellett, hogy szerkesztő volt, az is egy fontos feladata volt, hogy a hírességekkel egyeztesse, hogy bizonyos állítások velük kapcsolatban valóban igazak vagy sem róluk. Így került a népszerű színésszel is kapcsolatba.
- Nagyjából egy éven keresztül csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, mielőtt találkoztunk volna személyesen - emlékezett vissza Steve Martin egy interjúban.
A párosban közös pont volt, hogy mind a ketten visszahúzódó egyéniségek, végül 2007-es esküvőjük után a családalapítás is szóba jött kettőjük között. Kislányuk 2012-ben látta meg a napvilágot, akkor Steve Martin már 67 esztendős volt. A gyermek születését hónapokon keresztül titkolták. A világsztárt egyáltalán nem zavarja, hogy idősen vált édesapává.
- Ha fiatalabban lett volna gyerekem, akkor biztosan pocsék apa lettem volna, mivel a figyelmem a karrieremre összpontosult volna - nyilatkozta két évvel ezelőtt a gyerekneveléssel kapcsolatban.
Csinos, szőke nő volt Freddie Mercury felesége - Haláláig szerette Mary-t
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- így néz ki most
Emlékszel Steve Martin lányára az Örömapában? Már 46 éves a színésznő
- steve martin
- sztárok otthonai