Ő volt a Rendőrakadémia legjóképűbb sztárja: a 67 éves Steve Guttenberg mellett ma elmennél az utcán
Steve Guttenberg ma is aktív, ám külseje már rég nem olyan, mint fénykorában.
Ha Steve Guttenberg megjelent a képernyőn, nők millió szíve dobbant meg, ma már azonban teljesen máshogy néz ki az egykori sztár.
Steve Guttenberg így néz ki most
Steve Guttenberg neve örökre összefonódott a ’80-as évek vígjátékaival: a Rendőrakadémia vidám, jóképű cadetjeként hamar belopta magát a nézők szívébe. Csábos mosolyával és laza stílusával több más népszerű produkcióban is tarolt, például a Városi hősökben és a Három férfi és egy bébi című filmekben.
Az évek azonban nyomot hagytak rajta: a 67 éves Guttenberg ma már jócskán megváltozott. A korábbi, karcsú és sármos alakot felváltotta néhány plusz kiló, arca pedig jelentősen más lett. Bár mosolya és kedves kisugárzása még mindig megvan, kinézete mégis annyira megváltozott, hogy simán elsétálnánk mellette az utcán.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen sokat változott az elmúlt években Steve Guttenberg.
Ő volt az Amerikai pite szende vöröskéje: 51 évesen rá sem ismerni lányai mellett
Alyson Hannigan volt az Amerikai pite Michellje, aki felejthetetlen pillanatokat okozott a nézőknek.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció















