Friss fotókon az 52 éves Steffi Graf: felismered a legendás teniszcsillagot?

Steffi Graf volt a '80-as és '90-es évek imádott teniszcsillaga.

steffi-graf-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Steffi Graf csupán hároméves volt, amikor életében először fogott a kezében teniszütőt, talán akkor még ő maga sem gondolta volna, hogy felnőtt korára Németország egyik legnagyobb büszkesége lesz. Apja, Peter Graf ismertette meg a sporttal, és ő is edzette eleinte. 

1982-ben vált profi játékossá. A mai napig nem sikerült rajta kívül egy teniszezőnek sem, hogy ugyanabban az évben megnyerje mind a négy Grand Slam-tornát, mindezt 1988-ban érte el, ugyanebben az évben olimpiai bajnok is lett, akkor csupán 19 esztendős volt. 22 egyéni Grand Slam-címet szerzett, emellett 107 alkalommal nyert WTA-tornán. Összesen 377 hétig volt világelső, ami kiemelkedő eredménynek számít.

Friss fotókon Steffi Graf

17 évnyi aktív versenyzés után, 1999-ben jelentette be visszavonulását, azóta már családanya, Andre Agassi teniszezővel két év járás után, 2001-ben házasodtak össze, fiuk, Jaden 2001-ben, lányuk, Jaz 2003-ban született meg. 1998-ban alapította meg a Children For Tomorrow alapítványát, manapság is a szervezet élén áll. A hátrányos helyzetű gyerekeken segít világszerte. Közel áll a szívéhez ez a projekt, olyan gyerekeket karol fel, akikkel nem bánt kegyesen az élet.

- A sport sok lehetőséget nyitott meg előttem, és egy nagyon tartalmas életet adott számomra. Az alapítvánnyal valamit vissza tudok adni ebből - fogalmazta a Tennis magazinnak.

Képes összeállításunkban megnézheted, mennyit változott az évek alatt Steffi Graf.

Ezt is szeretjük