Így néznek ki most a Spice Girls tagjai!

Igazi álomtörténet az övék: öt lány, egy sikeres csapat, világhírnév. De sikerült-e megtartaniuk népszerűségüket?

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bátran állíthatjuk, hogy az angol nemzetiségű Spice Girls minden idők egyik legnépszerűbb lánycsapata volt, sikerüket nem véletlenül hasonlítják a Beatles-éhez. Az együttes elindulását egy nyilvános válogatás előzte meg, itt választották ki az öt szerencsés leányzót, akik együtt vághattak neki a hírnév és a siker felé vezető útnak.

1996-ban adták ki első kislemezüket Wannabe címmel a Virgin Records gondozásában, ami 31 országban pillanatok alatt a slágerlisták élére került. Ezután következett a Spice című debütáló album, amiből nem kevesebb, mint 23 millió fogyott világszerte. Menedzserük, Simon Fuller varázslatosan egyengette a lányok útját a világhírnév felé.

A kilencvenes évek legkedveltebb sztárjai most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az első albumot még három követte, majd 1998-ban Geri Halliwell kilépett az együttesből, 2001-ben pedig a csapat is feloszlott - de nem végleg. 2007-ben ugyanis úgy döntöttek, hogy újra összeállnak: a fűszeres lányok visszatérő turnéjának nyitóelőadására pedig 38 másodperc alatt keltek el a jegyek. Érthető, ha későbbi nyilatkozataikban a lányok nem zárkóztak el annak lehetőségétől, hogy másodszorra is összeálljanak egy turné erejéig, erre azonban a rajongóknak még várniuk kell.

Sporty Spice - Melanie Chisholm

Az 1974-ben Whistonban született énekesnő tudatosan készült az előadó-művészi pályára. Tinédzserként egy Fairfield High School nevű művészeti iskolában tanult énekelni és táncolni, ezek után pedig egy másik intézetben tökéletesítette már megszerzett tudását. Spice Girls-beli becenevét - Sporty, azaz sportos - lófarokba kötött haja és sportos viselete után kapta.

Nevét - a csapatbeli másik Melanie miatt - Mel C-re rövidítették. Társaihoz hasonlóan ő is megcsillogtatta tudását szólóénekesként, kissé rekedtes, egyedi hangja pedig a csapat legsikeresebb szóló előadójává tette. Első független kislemezén Bryan Adams-szel énekelt duettet. A When You’re Gone című dal a brit slágerlista harmadik helyéig tornázta fel magát, Northern Star című albuma pedig több mint hárommillió példányban kelt el.

Első igazán nagy önálló sikere a Never Be the Same Again című sláger volt, amit 2000-ben az I Turn To You követett. Mindkét dal több országban is a slágerlisták első helyén landolt, ezt követően pedig futószalagon gyártotta a fülbemászó slágereket.


Nem meglepő, hogy Melanie 2003-as és 2004-es turnéja is kirobbanó siker volt a szigetországban. Eredetileg a Virgin Records gondozásában jelentek meg albumai, ám miután a kiadó elbocsátotta Melt, önálló lemezcéget alapított Red Girl Records néven. Rajongói legnagyobb örömére Mel C idén jelentette be, hogy új albummal jelentkezik várhatóan 2010-ben.

A 35 éves énekesnő magánéletét féltve őrzi, ám azt sosem titkolta, hogy klinikai depresszió és étkezési zavar nehezítette meg életét. A pletykák szerint az ezredforduló környékén volt egy futó románca Robbie Williams-szel és a Red Hot Chili Peppers frontemberével, Anthony Kiedis-szel. Annyi biztos, hogy immáron hat éve együtt van párjával, Thomas Starr-ral. Közös kislányuk, Scarlett idén februárban született meg.

Scary Spice - Melanie Brown

Kihívó kinézete, szókimondó stílusa és feltűnő viselkedése miatt Scary-nek, vagyis ijesztőnek becézett popsztár 1975-ben látta meg a napvilágot az angliai Harehills városában. Először táncosnőként próbált meg érvényesülni a show-biznisz világában, majd ő is jelentkezett a Spice Girls válogatására. Mivel az együttesbe két Melanie is bekerült, nevét lerövidítették Mel B-re.

A fűszeres évek alatt többször jelent meg saját kislemeze - közöttük a Word Up vagy a Tell Me -, melyek felkerültek a slágerlistákra is. Scary Spice azóta is a zeneiparban tevékenykedik több-kevesebb sikerrel, utoljára 2008-ban hallhattunk tőle új nótát.


Mel B az 1998-as Spiceworld-turné során bonyolódott viszonyba a csapat holland háttértáncosával, Jimmy Gulzarral, akihez feleségül is ment 1998. szeptember 13-án. Művésznevét ekkor cserélte le Mel G-re, néhány hónappal később pedig ő lett elsőként anya a csapattársai közül, Phoenix Chi nevű lányuk ugyanis 1999-ben látta meg a napvilágot.

Melanie Brown magánéletének kétségkívül egyik legpikánsabb fejezete Eddie Murphy-vel való rövid kapcsolata volt, melyből 2007-ben született egy szerelemgyerek is, Angel Iris. A színész a kislányt azonban sokáig nem ismerte el saját gyermekeként, végül az apasági teszt bírta csak jobb belátásra. Mel jelenleg Stephen Belafonte felesége, férje a közelmúltban pedig azzal döbbentette meg London lakosságát, hogy kirúzsozva vonult végig az utcán Mel B-vel az oldalán.

Baby Spice - Emma Bunton

A legfiatalabb fűszeres lány 1976-ban született Finchley-ben. Fiatalkorában színészetet tanult, és feltűnt az ITV The Bill című bűnügyi sorozatában is, ám nem sikerült tévés karriert befutnia. Miután ő is csatlakozott a Spice Girls csapatához, megkapta a Baby becenevet, nem csak kora, hanem lófarka, hosszú, szőke haja és kislányos imidzse miatt is.

Természetesen Baby Spice is megpróbálkozott a szólókarrierrel. Első, 2001-ben kiadott albuma, a Girl Like Me még nem lett valami nagy siker, ezért otthagyta a Virgin-t, majd átment a Universal Records-hoz. Jól tette, mivel második nagylemeze már jóval népszerűbb lett Angliában, ezért aztán Amerikában is kiadták.


A csapat felbomlása után Emma nem csak énekesként, hanem táncosként is megmutatta tehetségét rajongóinak. 2006 októberében a Szombat esti láz angol megfelelőjében, a Strictly Come Dancingben egy profi táncos, Darren Bennett oldalán próbálta versenytársait legyőzni vegyes eredménnyel. Bunton feltűnt néhány televíziós műsorban is, például az Absolutely Fabulous című sorozat két epizódjában. De 1999-ben saját show-t is vezetett a VH1 zenecsatornán, valamint a nagy népszerűségnek örvendő ausztrál Szomszédok című teleregényben is szerepet kapott.

Habár állítólag Baby Spice rövid ideig kavart Justin Timberlake-kel, illetve Leonardo DiCaprióval is, immáron tíz éve együtt van Jade Jones énekessel. Annak ellenére, hogy endometriózist diagnosztizáltak az énekesnőnél - mely meddőséget is okozhat -, nagy örömmel jelentették be, hogy 2007 augusztusában megszületett kisfiuk, Beau Lee Jones.

Ginger Spice - Geri Halliwell

Halliwell 1972-ben született Watfordban. Az együttes indulásakor először a Sexy Spice becenévre hallgatott, ám a fiatal rajongókra és vörös hajára való tekintettel lett belőle Ginger, mely egyaránt jelent gyömbért és vörösesszőkét. Az egyik legdögösebb volt a lánycsapat tagjai közül, nem véletlen, hogy Spice Girls-ös évei alatt a Playboy és a Penthouse magazin is felkérte fotózásra a férfirajongók legnagyobb örömére.

Geri 1998. május 30-án depresszióra és belső ellentétekre hivatkozva elsőként vált ki a lánycsapatból, majd kezdett szólókarrierbe. Távozása után született a Spice Girls Goodbye és Forever című slágere, melyet Geri elvesztése ihletett. 1998 és 2005 között az énekesnő számos slágere felkerült a toplistákra, például a Look At Me vagy a Mi Chico Latino, ám a szólókarrier mégsem váltotta be Geri reményeit. A Schizophonic című album sikere után megjelent második önálló albuma, a Passion óriási bukás lett, ezért Halliwell felhagyott az énekléssel.


Magánélete sokszínűen alakult. A mai napig jó barátságot ápol George Michaellel, és viszonya volt többek között a rapper Eminemmel, Robbie Williams énekessel és Jerry O’ Connel színésszel is. 2006. május 14-én megszületett Bluebell nevű kislánya, akinek apja vélhetően Sacha Gervasi forgatókönyvíró, ám ezt hivatalosan mostanáig sem erősítette meg senki.

Barátai szerint Geri nagyon szeretne még gyermekeket, ám nem találja a megfelelő partnert. A Spice Girls egyik háttértáncosával, Ivan Velezzel való futó románca után idén év elején úgy tűnt, hogy a 37 éves énekesnő megtalálta az igazit a multimilliomos Fabrizio Politi olasz jachtépítő személyében, aki két hónap együtt járás után már el is jegyezte Halliwellt.

Március óta azonban már egy angol arisztokrata, bizonyos Henry Beckwith oldalán keresi a boldogságot. Halliwell mindeközben nem tétlenkedik. 2008-ban megjelentette Ugenia Lavender című gyermekeknek szánt könyvsorozatát, és forgatókönyvíróként is próbálkozik. Egyéb más karitatív tevékenysége mellett az ENSZ Népesedési Alapjának jótékonysági nagyköveteként küzd a Nepálban élő anyák jogaiért.

Posh Spice - Victoria Beckham

BeckhamVictoria Adams néven látta meg a napvilágot 1974-ben Harlow-ban. Gazdag családja miatt nem volt túl népszerű iskolatársai között. Miután megnézte a Hírnév című musicalt, elhatározta, hogy ő is híres lesz. Szülei rögtön beíratták több híres művészeti iskolába, ahol táncot, színművészetet és modellkedést tanult. Sajnos az éneklés nem tartozott az erősségei közé, de ezt a Spice Girls-ben nehezen lehetett észrevenni. Beceneve, Posh magyarul annyit jelent, hogy flancos.


Victoria csak egy rövid kitérőt tett a szólókarrier világába, ám dalainak sikerét aligha hangjának, sokkal inkább a mögötte dolgozó stábnak - közöttük a Virgin Records szakembereinek - köszönheti. Minden kétséget kizáróan ő a legismertebb és a legsikeresebb Spice Girl, a csapatban töltött évek alatt pedig leginkább megjelenésével emelte a lányok ázsióját.

A világ akkor figyelt fel rá igazán, amikor 1999-ben hozzáment David Beckham futballcsillaghoz, azóta három gyönyörű kisfiuk született. Házasságkötésük óta szinte naponta olvashatunk a házaspár viselt dolgairól: hol David házasságtöréséről Rebecca Loos-szal, hol az énekesnő depressziójáról vagy éppen új divatkollekciójának bemutatójáról.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Victoria Beckham ugyanis az elmúlt években divatikonná nőtte ki magát, stílusát, frizuráját nők tucatjai próbálják utánozni világszerte. Persze mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki Posh-ra szeretne hasonlítani. Hiszen Bechamné mindig a legmárkásabb ruhákban pózol, és a legtrendibb kiegészítőket választja. Legújabb elképzelései szerint esküvőszervezőként is szeretné bizonyítani tehetségét, ám aggódnia biztosan nem kell a pénz miatt, hiszen Beckhammel való házassága, illetve üzletasszonyi munkássága Anglia 52. leggazdagabb nőjévé emelte a 35 éves celebet.

OLVASD EL EZT IS!

Ezt is szeretjük