Szívszorító, miért szakított Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. - 18 évesen szerettek egymásba
Íme Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. szerelmének története.
Vannak olyan hollywoodi sztárok, akikről már rég elfelejtettük, hogy hajdanán egy párt alkottak. Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr. kapcsolata is feledésbe merült az idők során, pedig egykor hatalmas szerelem kötöttek össze őket.
A két színész munkájuk során találkozott egymással. Csupán 18 esztendősek voltak, amikor közös filmjük, a Firstborn forgatása alatt egymásba szerettek 1984-ben.
Sarah Jessica Parker és Robert Downey Jr.
Bár sokan azt hitték, a vonzalom, ami kettejük közt elindult, csupán diákkori fellángolás, rácáfoltak a kétkedőkre. Egy évvel később már össze is bútoroztak. A kezdetekben úgy tűnt, nem is alkothatnának összeillőbb párost: a vörös szőnyegen hozták az "ifjú hollywoodi álompár" megjelenést, és a magánéletben is remekül kijöttek.
Sarah Jessica Parker 1985-ben avatta be a People magazin olvasóit magánéletükbe. Elárulta, hogy mindketten imádnak bolondozni, például úgy törtek borsot szomszédaik orra alá, hogy lakásuk ablakából vízzel töltött lufikkal dobálták meg őket.
- Át kell szaladnod egyik ablaktól a másikig, és fohászkodni, hogy időben be tudd csukni azt. Tudom, hogy ez gyerekes, de nagyon jó szórakozás - lelkendezett a lapnak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A felhőtlen éveknek végül Robert Downey Jr. betegsége vetett véget. A sztárt nem kerülte el a fiatal színészek átka, kokainfüggő lett, ami a párkapcsolatába került. Noha már az esküvő gondolata is felmerült köztük, végül a szakítás mellett döntöttek.
- Nem vetettem meg az italt, és problémáim voltak a drogokkal, az életvitelemmel kvázi semmibe vettem Sarah Jessicát, akitől nem is állhatna távolabb ez a világ. Ő otthont teremtett nekem, és mindig megértett, megpróbált segíteni. Annyira lesújtotta, hogy nem bírtam összeszedni magam, pedig borzasztóan szerettem, de már világos, hogy ez a szerelem akkor nem volt elég - idézte fel élete legsötétebb időszakát 2008-ban a Parade magazinnak.
2018-ban Sarah Jessica Parker is mesélt a szakításról, elismerte, valóban volt kedvese démonai miatt kellett elválniuk, ám ezt a döntést borzasztó nehéz volt meghoznia.
- Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy rendben lesz. De aztán eljött az a bizonyos pont, amikor össze kellett szednem magam, és búcsút inteni ennek az egésznek, közben pedig azon imádkoztam, hogy ne haljon bele a függőségébe - emlékezett vissza a People magazinban.
Elfeledett sztárpárok
Képes összeállításunkban olyan egykori sztárpárokat gyűjtöttünk össze, akikről már nagy eséllyel elfelejtetted, hogy házasok voltak.
Ez a színésznő volt George Clooney első felesége - 3 év után váltak el egymástól
Nézegess képeket!
Elolvasom