Ő volt a Maria Magdalena énekesnője, Sandra: így fest most a 62 éves énekesnő
Friss fotókon mutatjuk a német popénekesnőt, Sandrát.
Sandra - vagy becenevén a német Madonna - a '80-as évek egyik népszerű popcsillaga volt Európában, legnagyobb slágere a Maria Magdalena volt.
Friss fotókon Sandra
Már tinédzserként énekelt, és az Arabesque lányzenekar tagja lett a '70-es évek végén, ám a szólókarrier jobban bejött neki. 1985-ben jelent meg a debütáló lemeze, melynek producere Michael Cretu volt, akivel 1988-ban össze is házasodott.
Ezen a lemezen volt hallható a legnagyobb slágere, a Maria Magdalena. 1985 és 1995 között hat lemeze jelent meg, ám a '90-es évekre már hanyatlani kezdett iránta az érdeklődés. 1995 júliusában ikerfiúknak adott életet. Ezután a gyereknevelésre koncentrált. 2002-ben visszatért egy új lemezzel, ami a The Wheel Of Time címet kapta. 2012-ben jelent meg az utolsó albuma Stay In Touch címmel.
A magánélete tele volt nehézségekkel, 2007-ben elvált a férjétől, mert sem a magánéletben, sem a munkában nem tudtak már kijönni egymással. 2010-ben Olaf Menges felesége lett, de 2014-ben tőle is elvált. 2017-ben mellrákot diagnosztizáltak nála, emiatt a gyógyulása került előtérbe. Kemoterápiás kezelést kapott. Szerencsére sikerült legyőznie a gyilkos kórt, így 2022-ben visszatérhetett a színpadra.
Rendszeresen járja Európát, főleg retró fesztiválokon lép fel, amelyek az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendenek. 2023-ban még a Budapest Parkban is járt az énekesnő.
Képes összeállításunkban megnézheted Sandra friss fotóit.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az 58 éves Samantha Fox bikinis képén ámulnak a rajongók: a 80-as évek énekesnője remek formában van
Mutatjuk Samantha Fox bikinis fotóit.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Profimedia