Igaz a pletyka? Túlsúlya miatt gúnyolják társai az X-Faktor versenyzőjét

A brit X-Faktor nem zajlik olyan békésen, mint a mi versenyünk, az énekesek máris egymásnak estek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Itthon már tetőfokára hágott az X-Faktor-láz, de nem csak mi, magyarok vagyunk így a tehetségkutatókkal, a britek ugyanilyen rajongással nézik a versenyt.

Az angol X-Factorról azonban nem csupán jó hírek érkeznek, a pletykák szerint ugyanis a versenyzők már a házban egymás torkának ugrottak.

Túlsúlya miatt csúfolták

A The Sun pletykalap értesülései szerint a lányok között megy a harc, egészen pontosan a leszbikusságát nyíltan felvállaló, dundi Sami Brookes és vetélytársa, Misha Bryan között.

Utóbbi énekespalánta állítólag leszólta Sami külsejét, sőt, a felkészülés alatt folyamatosan megjegyzéseket tett a súlyára. A Digital Spy hírei szerint azonban az egészből semmi sem igaz, hiszen Misha maga is elég nagydarab leányzó, így eszébe se jutna másokat ezért kigúnyolni.

Egy harmadik forrás szerint Sami Brookes nem volt célpontja semmiféle gúnyolódásnak, sőt, épp ő volt az, aki belekötött a szőke Kitty Brucknellbe. A két lány a felkészülés alatt közös szobába került az X-Factor-házban, de még egy hétig se bírták ki együtt. Sami állítólag azonnal kiköltözött, képtelen volt kijönni 26 éves versenytársával.

Kiesett a versenyből

A fenti zavaros, egymásnak ellentmondó pletykák azután lángoltak fel, hogy a legutóbbi körben Sami Brookes volt az, akinek távoznia kellett. Az összeesküvés-elméletek hívei úgy vélik, az egész ellenségeskedésről szóló mendemonda magától Samitől származik - az énekes ezzel próbálja igazolni kiesését.

A legdögösebb sztárok élénk pinkben

Nézegess képeket!

Elolvasom

A 31 éves Sami - aki Cher klasszikus dalával, a Turn Back Time-mal lépett fel - nem erősítette meg a pletykákat, de elismeri, az ő külseje valóban nem mindennapi, ami nem feltétlenül jelent előnyt egy ilyen showműsorban.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A 12 versenyzővel és a négy mentorral, Gary Barlow-val, Kelly Rowlanddel, Tulisa Contostavlosszal és Louis Walshsel felálló műsor egyébként, bár nagy népszerűségnek örvend a szigetországban, egyelőre nem hozta a várt nézőszámot.

Ezt is szeretjük