Samantha Fox szexi, áttetsző fehérneműben pózolt: ilyen dögös fotózásokat bevállalt a 80-as években

Samantha Fox fiatalon modellként kereste a kenyerét eleinte, majd az éneklésbe is belevágott.

Samantha Fox fiatalon
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Samantha Fox a '80-as évek imádott énekesnője volt, debütáló albuma, a Touch Me 1986-ban került a boltok polcaira, amelyen hallható a lemezzel azonos című dala is, ami a legnagyobb slágere a mai napig. 1983-ban futott be modellként, ebben az időszakban két kislemezt is kiadott, de énekesnőként csak három évvel később tudott igazán érvényesülni.

Samantha Fox fiatalon

Már kislányként is a színház és a zene világa érdekelte, így a reflektorfényben képzelte el a jövőjét. 15 évesen az Anna Scher Színházi Iskola tanulója lett, egy évvel később lemezszerződést kötött a Lamborghini Records kiadóval. Első kislemeze 1983-ban jelent meg Rockin' with My Radio címmel, de ezzel még nem futott be, a karrierje beindítását édesanyjának köszönheti.

Az asszony benevezte a The Sun napilap amatőr szépségversenyére, egy dögös, fehérneműs képét küldte be a szerkesztőségbe. A versenyen a 20 ezer jelentkező közül Fox a második helyezést érte el, ezután rendszeresen megjelentek a dögös fotói a kiadvány harmadik oldalán, a brit nemzet kedvenc "Paige 3 lányának" vagy pin-up girljének becézték. Őt fotózták a legtöbbet Angliában Diana hercegnő és Margaret Thatcher mellett a '80-as években.

Már szemtelenül fiatalon merész és dögös képeket vállalt be, volt, hogy egy áttetsző fehérneműben pózolt a fotós kedvéért, de a félaktokra sem mondott nemet.

Képes összeállításunkban megnézheted, milyen dögös, fehérneműs képek készültek Samantha Foxról a '80-as években.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük