A 40-es évek szexikonja volt - Rita Hayworth-öt Alzheimer-kórja vitte el
Képeken azok a sztárok, akiket legyőzött az Alzheimer.
Rita Hayworth a negyvenes évek ünnepelt filmsztárja volt, olyan filmekkel, mint A sanghaji asszony vagy A cirkusz világa. A gyönyörű színésznő nem viselte jól a népszerűséggel járó csillogást, idejekorán, már a '30-as évek végén is az alkoholban keresett vigaszt - feltehetően ennek köszönhető, hogy, bár több egyértelmű jelét is mutatta az Alzheimer-kórnak, félrediagnosztizálták.
Miután kiderült, hogy az emlékezetkiesései a betegség miatt jelentek meg, ő lett az Alzheimer arca a nyolcvanas években. 1987-ben hunyt el, halála után hozta létre az Alzheimer Szövetség a Rita Hayworth Jótékonysági Gálát, melyet minden év októberében, a születésnapja környékén rendeznek meg. Nem a gyönyörű színésznő az egyetlen sztár, aki időskori demenciával küzdött. Nézd meg a többi ismert sztárt is!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- rita hayworth
- peter falk
- charles bronson
- omar sharif
- beteg
- alzheimer
- sztár
- színész
- színésznő
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!