Ő a 82 éves Ringo Starr felesége: a Beatles legendája 41 éve szereti Barbarát
A feltűnően szép Barbara Bach, aki Ringo Starr felesége lett, korábban Bond-lány volt.

Sir Richard Starkey, vagy ahogyan a világ ismeri, Ringo Starr mindössze 22 évesen lett a Beatles tagja, John Lennon hívta meg a bandába.
Alapvetően dobosként vett részt a zenekar sikerében, de dalokat is írt, például a Don’t Pass Me Byt és az Optopus’s Gardent köszönhetjük neki.
Ringo Starr felesége, Barbara
Ringo Starr azon a héten ismerte meg első feleségét, Maureen Coxot, amikor a Beatles bevette a tagjai közé. 1965-ben házasodtak össze, három gyerekük született. Zak 1965-ben, Jason 1967-ben, Lee pedig 1970-ben jött a világra. A házaspár 1975-ben a válás mellett döntött a sztárdobos hűtlenkedése miatt. Maureen sajnos 1994-ben, mindössze 48 évesen leukémiában elhunyt.

A zenész 1980-ban a Barlangember forgatásán ismerkedett meg a feltűnően szép Barbara Bach modell-színésznővel. A nő ekkor már Bond-lányként volt híres, 1977-ben ő alakította a szexis Anyát A kém, aki szeretett engem című Roger Moore James Bond-filmben. 1981-ben, alig egy év járás után Ringo Starr feleségül vette kedvesét.
Férjéhez hasonlóan Barbara Bach is volt már házas korábban, első házasságból két gyermeke született, Francesca és Gianni.

Nem titkolták a nyilvánosság elől, hogy korábban nagyon komoly alkohol- és drogproblémákkal küszködtek. Önmagukért, egymásért és gyerekeikért végül szakítottak rossz szokásaikkal. 1988-ban együtt vonultak négyhetes rehabilitációra, a kezelés olyan sikeres volt, hogy azóta is tiszták.
A dobos és a színésznő hosszú évtizedek óta kitartanak egymás mellett annak ellenére, hogy az ő házasságukban is akadtak nehézségek. A most 82 éves Ringo és a 74 éves Barbara a mai napig elválaszthatatlanok, örök szerelemmel szeretik egymást.
Paul McCartney lánya, Mary
Ritka pillanat, ha McCartney a gyermekeivel mutatkozik a vörös szőnyegen, azonban a dokumentumfilm bemutatása kivételes alkalomnak bizonyult. Mary büszkén feszített édesapja mellett.
Paul McCartney ritkán látott lányával: az 52 éves Maryből profi fotós lett
Paul McCartney lánya neves fotósként dolgozik.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/NBC