18 év után vége a házasságának! Elhagyta felesége a zenészt
Randy Jackson házasságának 18 év után lett vége, felesége beadta a válókeresetet.
Randy Jackson jelentette be hétvégén, hogy 18 év után a válás mellett döntöttek feleségével, Erikával.
Egészen pontosan az asszony gondolta azt, hogy nem bírja tovább a zenész mellett, és igényt tart a több mint 40 millió dolláros vagyon felére. Amikor 1995-ben összeházasodtak, nem írtak házassági szerződést.
Az American Idol zsűritagja csak a Fox csatornánál évente 5 millió dollárt keres, emellé a zenei jogdíjakból is szép összegeket kap, hiszen olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Madonna, Whitney Houston és Mariah Carey.
Egykori balett-táncos felesége a vagyon felén túl asszonytartást is követel, valamint teljes felügyeletet 17 éves fiuk felett. A párnak Jordanen kívül van még egy közös lánya, Zoe, de ő már 19 éves. A TMZ információi szerint a férfi megcsalta a feleségét, ezért lett elege a nőnek.
Az 58 éves Randall Darius Jacksonnak ez már a második házassága, Elizabeth Jacksonnal 1990-ben váltak el, van egy közös lányuk, Taylor. A zenészt egyébként gyakorta összekeverik a Jackson testvérek tagjával, Randy Jacksonnal, aki a legfiatalabb fiú tagja a neves családnak.
Az illatok terápiás ereje
Már előrendelhető a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














