Emlékszel Pierre Richardra? A Magas, szőke férfi felemás cipőben sztárja így fest 85 évesen
A francia vígjáték egykori balekja alaposan megváltozott az elmúlt évtizedekben.
Pierre Richard neve inkább az idősebb korosztálynak mond valamit: a francia vígjátékok állandó balekját a hetvenes évek elején ismerte meg az egész világ, amikor 1972-ben bemutatták a Magas, szőke férfi felemás cipőben című felejthetetlen klasszikust.
A 85 éves színész elképesztően hozta a filmben a bárgyú, csetlő-botló Francois Perrin karakterét, nem csoda, hogy utána szinte csak ilyen típusú vígjátékokban szerepelt. Gerard Depardieu-vel remek párost alkottak, így készült közös munkásságuk három alapvető filmje a hetvenes-nyolcvanas években, a Balfácán, a Négybalkezes és a Balekok. A 2000-es években kilenc filmet forgatott, köztük három tévéfilmet, mellette pedig színházakban dolgozott.
Így fest most Pierre Richard
Az eredetileg Pierre-Richard Maurice Charles Léopold Defays néven született színészlegenda elképesztően megváltozott az elmúlt évtizedekben, göndör, barna fürtjei hófehérbe borultak, szakállat és bajuszt növesztett.
A Cézar-díjjal kitüntetett színész nyolcvan felett sem lassít. 2017 nyarán mutatták be a mozik A magas ősz férfi társat keres című komédiát, 2018-ban pedig a Vissza a gyökerekhez című francia vígjátékkal rukkolt elő. 2020 nyarán jelenik meg a Brutus VS Cesar című vígjáték, amiben ő lesz az egyik főszereplő. Emellett most forgatja Depardieu-vel az Umami-no Tabi című vígjátékot.
A kék szemű nevettető a színészkedésen túl nyitott egy éttermet Párizsban, és a nyolcvanas évek közepe óta borászkodik is: évente 80 ezer üveg rosé és vörösbort állítanak elő 50 hektáros birtokán, mely a Château Bel Évêque nevet kapta.
A színész háromszor nősült és vált el. Két fia született, mindketten zenészek: Olivier szaxofonon, Christophe pedig bőgőn játszik. Van egy jóképű unokája is, Arthur Defays, akiből elismert modell lett.
Itt lakott régen Louis de Funes
Nézd meg, milyen gyönyörű kastélyban élt Louis de Funes!
Fotókon Louis de Funes kastélya - A francia nevettető otthona kívülről-belülről
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- így néz ki most
Ő volt a Macska-jaj szőke sztárja - Az 50 éves színésznő így megváltozott
- sztár
- cliff richard