Észvesztően sármos Pierre Richard unokája - Arthur híres modell lett

Pierre Richard unokája, Arthur Defays irtó jóképű pasi, aki a modellkedés mellett színészkedik is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pierre Richard két fiú büszke apukája, akik zenészek lettek: Olivier a Blues Trottoir nevű zenekarban szaxofonozik, Christophe pedig nagybőgőzik. Két gyermeke összesen öt unokával ajándékozta meg a Magas szőke férfi felemás cipőben legendás francia színészét, akik közül Arthur Defays ma már ismert modell, aki a színészetbe is belekóstolt már.

Nem csoda, hogy a divat világában hamar felfigyeltek Pierre Richard unokájára, hiszen irtó jóképű pasi lett belőle. A neves Marilyn Agency és az MGM modellügynökség is szerződtette, számos alkalommal lépett már a kifutóra, fotóit pedig olyan francia magazinok közölték, mint például a Gun L'Homme Magazine.

Színészi karrierje néhány évvel ezelőtt kezdődött, első szerepét 2012-ben kapta a Cloclo című francia életrajzi filmben, ezt követően pedig néhány rövidfilmben is láthattuk. Pályafutásának eddigi legnagyobb sikerét az idén júniusban bemutatott A magas ősz férfi társat keres című romantikus vígjátéknak köszönheti, amiben híres nagyapjával együtt állt a kamerák elé.

Brigitte Bardot unokája is igazi szépség

A 43 éves Anne Charrier neve a hazájában legalább annyira ismert, mint híres nagymamájáé, Brigitte Bardot-é. Nézd meg a fotóit!

Brigitte Bardot unokája igazi szépség - Anne is színésznő lett

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük