Püffedt arcú csúfsággá lett a valaha bájos Pia Zadora

A nyolcvanas évek popüdvöskéje alaposan megváltozott az eltelt évek alatt.

Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Pia Zadora neve, még inkább pedig legnagyobb slágerének dallamai sokaknak lehetnek ismerősek – legalábbis azoknak, akik jártasak a nyolcvanas évek diszkóvilágában.

Alaposan megváltozott

Az 1984-es When the Rain Begins To Fall, amit Jermaine Jacksonnal közösen adott elő, hatalmas siker lett Európában, többek között a német és holland slágerlisták élére is sikerült felkúsznia.

Franciaországban pedig olyan nagy példányszámban - több, mint egymillió darab - kelt el belőle, hogy a kiadását követő évben platinalemez lett. Az azonban senkit nem érdekelt, hogy a dal tulajdonképpen eredetileg Zadora egy huszadrangú mozijához, a Voyage Of the Rock Aliens-hez készült kísérőzenéül.

Lefizetették a bírákat

Az akkor harmincéves énekes-színésznő – eredeti nevén Pia Alfreda Schipani – eme sikerét sem előtte, sem utána nem tudta megismételni. Filmes próbálkozásai sorra kudarcba fulladtak, szinte minden alkalommal jelölték a legrosszabb alakításért kiosztott Arany Málna díjra. Mindezt annak ellenére, hogy 1982-ben Golden Globe-bal jutalmazták a Butterfly című filmjéért – bár a rossznyelvek azt tartják, csupán akkori férje bőkezűségének volt köszönhető a kitüntetés.

Zeneileg még egy ideig topon volt, ám az 1989-es Pia Z után nem jelentkezett több albummal. És hiába az ezredforduló utáni retrókorszak, amikor is minden nyolcvanas évek-béli sztár a visszatérést ünnepli, Pia Zadora nem vágyik reflektorfényre. Csak akkor vállalja a nyilvánosságot, ha 23 éves lányát, Kadyt kíséri valamilyen rendezvényre.

Hogy a mellőzés és a sikertelenség volt-e az ok, vagy az, hogy állítólag a kilencvenes évek derekán elvetélt, ki tudja. Tény, hogy a középkorú híresség arcán alaposan nyomot hagyott az idő és a plasztikai sebészek. Korábban bájos arca ma leginkább megkelt tésztára emlékezet. Bár ráncok nem nagyon fedezhetők fel rajta, összhatásában mégis kissé bizarr.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ráadásul mintha a frizurája sem lenne az igazi, nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy 54 éves létére parókát kényszerül hordani az egykori szexszimbólum.

Ezt is szeretjük