Paris és Nicky Hilton voltak a 2000-es évek botrányhősnői - Közel a 40-hez így festenek
Paris és Nicky Hilton már nem szerepel a lapokban annyit, mint régen, így megváltozott a külsejük az elmúlt években.
Paris és Nicky Hilton neve szinte egyet jelentett a botránnyal a 2000-es években. Akkoriban nem telt el úgy hét, hogy ne kerültek volna valamelyik pletykalap címlapjára. 39 és 36 évesen egész más életet élnek, mint egykor.
A szőke testvérpár akkor tett szert világhírnévre, mikor Paris Hilton az MTV-n futó Simple Life című realityjével meghódította a tévéképernyőket. Rengetegen voltak kíváncsiak a mindennapjaira, ezután pedig a hollywoodi éjszakai élet állandó szereplőivé váltak húgával együtt.
Paris és Nicky Hilton a 2000-es évek botrányhősnői voltak
Divatikonokként tartották számon őket, minden tinilány rájuk akart hasonlítani. Védjegyükké váltak a rózsaszínben pompázó ruhák, menő kiegészítők és csivava kutyáik, melyek közül Tinkerbell nevezetű ölebük már-már hírességnek számított.
Mindmáig úgy tartják számon őket, mint hotelörökösnők, ám ezt a titulust 2007-ben elveszítették, ugyanis apai nagyapjuk, a Hilton hotellánc elnöke, Barron Hilton úgy döntött, unokái botrányos viselkedése miatt egy alapítványra hagyja vagyonát.
Ezek után mindketten elkezdték saját útjaikat járni. Nicky 2014-ben piacra dobta önsegítő könyvét 365 Style címmel. Nővérével ellentétben ő már édesanya, két kislánnyal büszkélkedhet, Lilly Grace 2016-ban, míg kistestvére, Teddy 2017-ben látta meg a napvilágot.
Az idősebbik lánytesó számos szakmában kipróbálhatta magát. Színésznőként nem nyerte el a kritikusok elismerését, sőt a 2006-os A dögös és a dög főszerepéért megkapta a legrosszabb alakításért járó Arany Málna díjat. Manapság zenei és modellkarrierjét építi. 2012-től 2017-ig DJ-ként tevékenykedett.
Hamarosan újra betekintést engednek az életükbe, májustól ugyanis elindul legújabb valóságshow-juk a YouTube-on, amihez már el is kezdték leforgatni az anyagokat Beverly Hillsben.
Így fest most Lindsay Lohan
Jó látni, hogy a Bajos csajok egykori sztárja újra hasonlít arra a csillogó szemű, belevaló, cserfes lányra, akiért annak idején tinik milliói rajongtak. Képes összeállításunkban mutatjuk, hogy milyen jó bőrben van most Lindsay Lohan.
Lindsay Lohan volt a 2000-es évek botrányhősnője - Nagyon megváltozott a 33 éves sztár
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- nicole richie
- 2019