Esküvő helyett szakítás - Paris Hilton és vőlegénye váratlanul szétmentek
Paris Hilton és Chris Zylka felbontották az eljegyzést.
Úgy tűnt, hogy a milliárdos örökösnő, Paris Hilton végre megtalálta a boldogságot A hátrahagyottak sorozat sztárja, Chris Zylka oldalán. A pár 2017-ben ismerkedett meg egymással, az év elején pedig már el is jegyezték egymást.
Nem lesz esküvő
Novemberre tervezték az esküvőt, de úgy döntöttek, hogy inkább egy tavaszi menyegzőt szeretnének, ezért 2019 áprilisára tolták el a nagy nap időpontját. Sajnos úgy tűnik, hogy nemcsak elhalasztódik a dátum, hanem el is marad, ugyanis a pár november elején titokban szakított egymással.
A szomorú hírt egy közeli barátjuk mesélte el a Just Jared magazinnak:
- A hónap elején szakítottak, és felbontották az eljegyzést is. A kapcsolatuk két év után teljesen kihűlt. Paris most inkább a DJ-zésre és a parfümtervezésre koncentrál majd, Chris pedig visszatér a színészkedéshez és a művészetéhez - most Banksyvel csinál egy pop-up művészeti galériát az Art Baselen, Miamiban. Sajnos egyikünk sem lepődött meg a szakításuk hírén, régóta úgy éreztük, hogy ez az esküvő nem kerül majd megrendezésre - mondta a szétvált pár állítólagos barátja.
Úgy tűnik azonban, hogy a hír igaz, hiszen Paris minden egyes posztját törölte az Instagramról, amin Chris is szerepelt. Szeptember 29-én osztott meg utoljára képet kettejükről, amin Chris szerelmesen nézett a kedvesére: "Úgy nézett rá, ahogy minden nő szeretné, ha ránéznének" - írta akkor a kép alá. Persze, azóta már ez a fotó is törlődött az oldaláról.
A rajongókat megdöbbentette a szakítás híre, ugyanis Paris mindig nagyon lelkesen mesélt a párjáról, és szemlátomást nagyon várta az esküvőt is. Sőt, miután testvére, Nicky Hilton gyerkőceiért annyira odavan, nemrég azt nyilatkozta, hogy az esküvő után a babaprojektbe is szeretne mielőbb belevágni, hogy ő is édesanya lehessen.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció