Íme az idei Oscar-nyertesek listája: Sipos Zsuzsanna is elismerést vehetett át a Dűnéért
Magyar siker is született a 2022-es Oscar-gálán, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája 94. alkalommal rendezte meg az Oscar-gálát magyar idő szerint a hétfő hajnali órákban, a világ legrangosabb filmes díjátadójának a Los Angeles-i Dolby Színház adott otthont.
Idén 12 jelöléssel A kutyai karmai közt című produkció kapta a legtöbb jelölést, de a Magyarországon forgatott Dűne című film is előkelő helyen végzett ebből a szempontból, ugyanis az alkotást tíz Oscar-díjra jelölték, amelyből hatot be is zsebelt.
A 2022-es Oscar-gálán Sipos Zsuzsannát is díjazták
Annak érdekében, hogy a tévében vetített Oscar-gála gördülékenyebb legyen, még a díjátadó előtt nyolc elismerést kihirdettek a Dolby Színházban. Ekkor egy újabb magyar siker született, ugyanis Sipos Zsuzsanna, a Dűne díszletberendezője elnyerte az Oscar-díjat a legjobb produkciós tervezés kategóriában Patrice Vermette látványtervezővel együtt.
A Frank Herbert klasszikusából Denis Villeneuve rendezésében született Dűnét részben hazánkban forgatták, a produkciót a velencei filmfesztiválon mutatták be. Sipos Zsuzsanna március közepén már a brit filmakadémia BAFTA-díját is elnyerte munkájáért, így jó esélyekkel indult az Oscaron is.
Íme a nyertesek teljes listája
Legjobb film:
- A kutya karmai közt
- Belfast
- CODA
- Vezess helyettem
- Dűne
- Licorice Pizza
- Ne nézz fel!
- Richard király
- Rémálmok sikátora
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Legjobb rendező:
- Kenneth Branagh – Belfast
- Hamagucsi Rjúszuke – Vezess helyettem
- Paul Thomas Anderson – Licorice Pizza
- Jane Campion – A kutya karmai közt
- Steven Spielberg – West Side Story
Legjobb férfi főszereplő:
- Javier Bardem – Az élet Ricardóéknál
- Benedict Cumberbatch – A kutya karmai közt
- Andrew Garfield – Tick, Tick... Boom!
- Will Smith – Richard király
- Denzel Washington – Macbeth tragédiája
Legjobb női főszereplő:
- Jessica Chastain – Tammy Faye szemei
- Olivia Colman – Az elveszett lány
- Penélope Cruz – Párhuzamos anyák
- Nicole Kidman – Az élet Ricardóéknál
- Kristen Stewart – Spencer
Legjobb férfi mellékszereplő:
- Ciarán Hinds – Belfast
- Troy Kotsur – CODA
- Jesse Plemons – A kutya karmai közt
- J. K. Simmons – Az élet Ricardóéknál
- Kodi Smit-McPhee – A kutya karmai közt
Legjobb női mellékszereplő:
- Jessie Buckley – Az elveszett lány
- Ariana DeBose – West Side Story
- Judi Dench – Belfast
- Kirsten Dunst – A kutya karmai közt
- Aunjanue Ellis – Richard király
Legjobb eredeti forgatókönyv:
- A világ legrosszabb embere – Eskil Vogt és Joachim Trier
- Belfast – Kenneth Branagh
- Licorice Pizza – Paul Thomas Anderson
- Ne nézz fel! – Adam McKay és David Sirota
- Richard király – Zach Baylin
Legjobb adaptált forgatókönyv:
- CODA – forgatókönyv: Sian Heder; Victoria Bedos, Thomas Bidegain, Stanislas Carré de Malberg és Éric Lartigau A Bélier család című forgatókönyve alapján
- Vezess helyettem – forgatókönyv: Hamagucsi Rjúszuke és Óe Takamasza; Murakami Haruki Férfiak nők nélkül című regénye alapján
- Dűne – forgatókönyv: Jon Spaihts, Denis Villeneuve és Eric Roth; Frank Herbert A Dűne című regénye alapján
- Az elveszett lány – forgatókönyv: Maggie Gyllenhaal; Elena Ferrante azonos című regénye alapján
- A kutya karmai közt – Jane Campion; Thomas Savage azonos című regénye alapján
Legjobb animációs film:
- A Mitchellék a gépek ellen
- Encanto
- Luca
- Menekülés
- Raya és az utolsó sárkány
Legjobb idegen nyelvű film:
- A világ legrosszabb embere
- Vezess helyettem
- Isten keze
- Lunana: A Yak in the Classroom
- Menekülés
Legjobb dokumentumfilm:
- A lélek nyara
- Attica
- Erőltetett menet
- Menekülés
- Tűzzel írva
Legjobb rövid dokumentumfilm:
- Minden nehézség ellenére
- Három dal Benazirért
- The Queen of Basketball
- Vezess haza!
- When We Were Bullies
Legjobb élőszereplős rövidfilm:
- Ala Kachuu - Take and Run
- On My Mind
- Please Hold
- The Dress
- The Long Goodbye
Legjobb animációs rövidfilm:
- Affairs of the Art
- Bestia
- Boxballet
- The Windshield Wiper
- Vörös, a vörösbegy
Legjobb eredeti filmzene:
- A kutya karmai közt – Jonny Greenwood
- Dűne – Hans Zimmer
- Encanto – Germaine Franco
- Ne nézz fel! – Nicholas Britell
- Párhuzamos anyák – Alberto Iglesias
Legjobb eredeti dal:
- „Be Alive” a Richard király című filmből – zene és szöveg: Beyoncé és DIXSON
- „Dos Oruguitas” az Encanto című filmből – zene és szöveg: Lin-Manuel Miranda
- „Down to Joy” a Belfast című filmből – zene és szöveg: Van Morrison
- „No Time to Die” a Nincs idő meghalni című filmből – zene és szöveg: Billie Eilish és Finneas O'Connell
- „Somehow You Do” a Four Good Days című filmből – zene és szöveg: Diane Warren
Legjobb hang:
- A kutya karmai közt – Richard Flynn, Robert Mackenzie, Tara Webb
- Belfast – Denise Yarde, Simon Chase, James Mather, Niv Adiri
- Dűne – Mac Ruth, Mark Mangini, Theo Green, Doug Hemphill, Ron Bartlett
- Nincs idő meghalni – Simon Hayes, Oliver Tarney, James Harrison, Paul Massey, Mark Taylor
- West Side Story – Tod A. Maitland, Gary Rydstrom, Brian Chumney, Andy Nelson, Shawn Murphy
Legjobb látványtervezés:
- Dűne – látványtervező: Patrice Vermette; díszletberendező: Sipos Zsuzsanna
- Rémálmok sikátora – látványtervező: Tamara Deverell; díszletberendező: Shane Vieau
- A kutya karmai közt - látványtervező: Grant Major; díszletberendező: Amber Richards
- Macbeth tragédiája – látványtervező: Stefan Dechant; díszletberendező: Nancy Haigh
- West Side Story – látványtervező: Adam Stockhausen; díszletberendező: Rena DeAngelo
Legjobb operatőr:
- A kutya karmai közt – Ari Wegner
- Dűne – Greig Fraser
- Macbeth tragédiája – Bruno Delbonnel
- Rémálmok sikátora – Dan Laustsen
- West Side Story – Janusz Kamiński
Legjobb smink:
- A Gucci-ház – Göran Lundström, Anna Carin Lock, Frederic Aspiras
- Amerikába jöttem 2. – Mike Marino, Stacey Morris, Carla Farmer
- Dűne – Donald Mowat, Love Larson, Eva von Bahr
- Szörnyella – Nadia Stacey, Naomi Donne, Julia Vernon
- Tammy Faye szemei – Linda Dowds, Stephanie Ingram, Justin Raleigh
Legjobb jelmez:
- Cyrano – Massimo Cantini Parrini
- Dűne – Jacqueline West, Bob Morgan
- Rémálmok sikátora – Luis Sequeira
- Szörnyella – Jenny Beavan
- West Side Story – Paul Tazewell
Legjobb vágás:
- A kutya karmai közt – Peter Sciberras
- Dűne – Joe Walker
- Ne nézz fel! – Hank Corwin
- Richard király – Pamela Martin
- Tick, Tick... Boom! – Myron Kerstein, Andrew Weisblum
Legjobb vizuális effektek:
- Dűne – Paul Lambert, Tristen Myles, Brian Connor, Gerd Nefzer
- Free Guy – Swen Gillberg, Bryan Grill, Nikos Kalaitzidis, Dan Sudick
- Nincs idő meghalni – Charlie Noble, Joel Green, Jonathan Fawkner, Chris Corbould
- Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája – Christopher Townsend, Joe Farrell, Sean Noel Walker, Dan Oliver
- Pókember: Nincs hazaút – Kelly Port, Chris Waegner, Scott Edelstein, Dan Sudick
Legszebb ruhák az idei Oscar-gálán
Képes összeállításunkban megnézheted, a női sztárok milyen kreációkban vonultak a vörös szőnyegen a 2022-es Oscar-gálán.
Jennifer Garner tűzpiros estélyiben ragyogott az Oscar-gálán: fotókon a díjátadó legszebb kreációi
Nézegess képeket!
Elolvasom