Mindenki imádta Orlando Bloomot ebben a filmben, mégsem akarta eljátszani a szerepet: Brad Pitt sem rajongott érte
Brad Pitt után most Orlando Bloomról derült ki, hogy főként negatív emlékei vannak az egyik kasszasiker filmmel kapcsolatban, amiben szerepelt.
Orlando Bloom színészi karrierje során több kasszasiker produkcióban is szerepelt, elég csak A Gyűrűk Urára vagy A Karib-tenger kalózaira gondolnunk. Van azonban egy ezeknél is epikusabb film, amit valójában nem is akart elvállalni.
Orlando Bloom nem akarta eljátszani ezt a szerepet
A 47 éves brit színész a Varietynek adott interjút, ahol azt kérdezték tőle, emlékszik-e még szövegrészletekre egy-egy filmből, amiben játszott. Itt került szóba a Trója című film, amiről a színész azt mondta:
- Azt hiszem, ezt a filmet egyszerűen kitöröltem az agyamból.
- Annyi ember szereti azt a filmet, de számomra ezt a karaktert játszani olyan volt, mintha... - mondta a színész, majd a kezével úgy csinált, mintha elvágná saját torkát. - Szabad-e mindezt elmondanom? Nem akartam megcsinálni a filmet. Nem akartam ezt a karaktert játszani - idézte a színészt a Daily Mail.
Bloom szerint a film nagyszerű, kiemelte Brad Pittet és Eric Banát is, de ő mindvégig azt kérdezte magától, hogyan fogja eljátszani Paris herceg szerepét, amit teljesen ellentétesnek érzett a lényével.
Azt is elmondta, hogy a forgatókönyvben volt egy olyan rész, mikor Paris végigmászik a padlón, miután megverték, és csak fogja testvére lábát. Ezzel kapcsolatban azt érezte, képtelen lesz megcsinálni, egyik ügynöke viszont arra biztatta, csinálja meg, mert nagy pillanat lesz a filmben.
- Teljesen bedőltem egy ügynöknek erre a mondatára, de töröltem is a fejemből - vallotta be Bloom.
Korábban már a film főszereplője, az Akhilleuszt megtestesítő Brad Pitt is beszámolt arról, hogy nem igazán érezte magáénak az alkotást, és mondhatni, kényszerből vállalta el, mivel éppen akkor lépett ki egy másik filmből, és nem akarta cserben hagyni a stúdiót. Brad Pitt a forgatások alatt szembesült azzal, hogy ez a film nem olyan lesz, mint amilyennek ő képzeli, és a történetet sem a neki tetsző nézőpontból meséli el.
Sokan szerették Brad Pittet ebben a filmben, a színész mégis gyűlöli az alkotást: ez volt a baja vele
Brad Pitt valójában ezért nem érezte igazán magáénak a Trója című filmet.
ElolvasomCover-fotó: GettyImages
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció