Ő volt a Grease szőke szépsége - Olivia Newton-John 40 év alatt ennyit változott
A musical Sandy-je így néz ki most.
Ki ne emlékezne a Grease musicalre, melyben Sandy és Danny a nyári szerelem után az iskolában is egymásra találnak? Mindez annak ellenére, hogy komoly középiskolai társadalmi szakadék választotta el őket egymástól: a lány visszahúzódó és ártatlan volt, a fiú pedig népszerű és vagány.
Így néz ki ma a Sandy-t alakító Olivia Newton-John
A romantikus vígjáték főszerepeit John Travolta és Olivia Newton-John játszották el, akik maguk sem hitték, hogy ilyen sikeres lesz az egynyári filmnek szánt alkotás. John Travolta karrierje még mindig felfelé ível - tavaly például Golden Globe-ra jelölték az American Crime Story című sorozatban nyújtott alakítása miatt -, Olivia Newton-Johnról azonban a 2000-es évek óta nemigen hallani.
Az ezredforduló óta összesen öt filmben szerepelt a színésznő, legutóbb a 2017-es Sharknado akcióvígjáték ötödik részében tűnt fel, most pedig a The Very Excellent Mr Dundee című filmben lesz látható, Paul Hogan oldalán. A sztár annak ellenére vállalta el a szerepet, hogy ismét rákot diagnosztizáltak nála - már a harmadik alkalommal küzd meg a betegséggel.
A hetvenéves sztár állítólag éppen azért fogott bele az új filmes projektjébe, hogy elterelje a figyelmét a betegségről - állítása szerint a legutóbb is sokat segített, hogy megpróbált teljes életet élni, és nem hagyta, hogy elhatalmasodjon rajta a betegségtudat.
40 év alatt ennyit változtak a Grease sztárjai - Van, akire rá sem ismernél
Nézegess képeket!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció