Felismerhetetlen smink nélkül Nicollette Sheridan
A Született feleségek sztárja bizony nem mindig olyan szexi bombázó, mint ahogyan a tévében megismertük.
Bizony Nicollette Sheridan sem mindig olyan bombázó, mint ahogyan a Született feleségekben megismertük. Sőt, neki is vannak olyan napjai, amikor egyszerűen rosszul néz ki, és jobban tenné, ha ki sem merészkedne az utcára.
Ezt jól bizonyítja ez a róla készült smink nélküli kép is, amin enyhén szólva is elgyötörten néz ki a 46 éves színésznő - mintha teljesen kétségbe volna esve, netán napok óta alig aludt volna.
Erre pedig sokkal jobban kellett volna figyelnie, hiszen a lesifotósok csak arra várnak észrevétlenül megbújva, a tömegben elvegyülve, hogy a kiszolgáltatott állapotban lévő sztárokat megörökítsék.
Összehasonlíthatatlan a két fénykép
A különbség pedig igazán megdöbbentő Sheridan két arca között, hiszen hétköznapi küllemét látva rá sem lehet ismerni arra a másik, hibátlannak tűnő sztárra, akinek a megjelenésén nap mint nap sminkesek és stylistok dolgoznak, hogy valóban gyönyörű lehessen a forgatások és közszereplések alkalmával.
Sheridan magánélete az elmúlt évtizedekben elég viharos volt. A hetvenes-nyolcvanas években Leif Garrett-tel randizott, akinek később próbált segíteni leszokni a drogokról, ám kudarcot vallott.
Csak a zöldkártya miatt házasodott meg a pletykák szerint
1991-ben házasságot kötött Harry Hamlinnel – akinek jelenleg a Melrose Place egykori sztárja, Lisa Rinna a felesége -, de 1993-ban váratlanul elváltak. Ekkor arról kezdtek pletykálni, hogy csak Hamlin zöldkártyája miatt álltak az oltár elé, ezt a feltételezést azonban senki sem erősítette meg.
Sheridant 2005-ben eljegyezte a svéd Nicklas Söderblom, ám szakításuk után a színésznő újra összejött expasijával, Michael Boltonnal, akivel egy duettet is rögzített.

Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
- Kepes András, aki megmutatja milyen eszközökkel érhetjük el, hogy egyszerre legyünk boldogok, sikeresek és tudatosak. 2025.06.05.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azonban ez a kapcsolat sem bizonyult túlságosan tartósnak, ugyanis 2008 augusztusában felbontották eljegyzésüket.