Nena volt a ’80-as évek legnépszerűbb énekesnője – 58 évesen így néz ki

Nena még most is aktívan turnézik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nena már a hetvenes években elindította a karrierjét, azonban az átütő sikerre 1983-ig kellett várnia. Abban az évben jelentette meg 99 Luftballons című dalát, amellyel az akkori Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló hidegháború ellen tiltakozott. A dal pillanatok alatt a listák élére került, volt német és angol verziója is. Érdekesség, hogy az Egyesült Államokban a német változat sokkal népszerűbb volt az angolnál, a Billboard Hot 100-as listán a második helyet érte el.

Az 58 éves énekesnő más dalával már nem tudott ekkora világsikert elérni, emiatt sokan nevezik őt egyslágeres előadónak, pedig hazájában, Németországban a mai napig elismert énekesnőnek számít. Több évtizedes pályafutása alatt 16 albumot jelentetett meg, legutóbbi, az Oldschool 2015-ben jelent meg. 2016-ban pedig egy EP-t adott ki Genau Jetzt címmel.

Nena legutóbb Németországban a The Voice Kids tehetségkutató műsorban volt az egyik zsűritag. Az énekesnő a forgatások végeztével nekivágott turnéjának, elsősorban német és osztrák városokban lép fel, de fellépett a rajongói előtt Hollandiában, Svájcban és Luxemburgban is. Nena még most is olyan kirobbanó energiával lép fel, mint fiatalkorában. Nagyon fiatalos, legalább 15 évet letagadhatna a korából.

Az 58 éves énekesnő férje Philipp Palm, akitől két gyermeke is született, Samuel 1995-ben, Simeon 1997-ben látta meg a napvilágot. A mai napig boldog házasságban élnek egymással.

Friss fotókon a 63 éves Dieter Bohlen - A Modern Talking szőke énekese ennyit változott

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük