Friss fotón Natascha Kampusch - A 8 évig fogságban tartott lány így él most

Az osztrák lányt 10 éves korában rabolták el, de szerencsére évekkel később megszökött a fogvatartójától.

natascha-kampusch-2019-cover

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A mindössze tízéves osztrák kislányt, Natascha Kampuscht 1998 márciusában rabolták el a bécsi Donaustadtból, nem messze az otthonuktól. Édesanyja aggódni kezdett, amikor Natascha nem ért haza az iskolából a megszokott időben, ezért értesítette a rendőrséget. Egy 12 éves szemtanú látta, hogy a kislányt két férfi beráncigálja egy fehér minibuszba, majd elhajtanak vele.

Ez történt Natascha Kampuschsal

Ezen a nyomon elindulva a rendőrség 776 minibuszt átvizsgált, köztük Kampusch elrablójáét is, Wolfgang Priklopilét is. Priklopil azt mondta, hogy csupán terméskövet szállított az autójában, ugyanis éppen építkezik otthon, a rendőrség pedig ennyiben hagyta a dolgot. Az ügyet nehezítette, hogy a kislány nem szerető családban nőtt fel, olyannyira, hogy a nyomozó még egy olyan kijelentést is elejtett a médiában, hogy "a kislánynak valószínűleg jobb sora van az elrablójánál, mint otthon".

Jobbnak semmiképpen nem neveznénk azt a garázs alatt berendezett, mindössze öt négyzetméter nagyságú pincét, amit egy szekrénnyel torlaszolt el: itt tartotta fogva a kislányt hónapokon keresztül. Később nagyobb teret adott neki, a házba is felmehetett, ha a fogvatartója is otthon tartózkodott, de aludni mindig vissza kellett mennie a garázs alá. Ahogy az idő telt, a lányba vetett bizalma egyre nőtt: még egy sítúrára is magával vitte, azzal a kitétellel, hogy ha megpróbál segítséget kérni vagy megszökni, azonnal megöli. 

Közölte a lánnyal, hogy a házuk minden szeglete robbanószerekkel van felszerelve, így ha a távollétében kinyit egy ajtót vagy egy ablakot, felrobban az egész. Ennek ellenére Natascha Kampusch többször is megpróbálkozott a szökéssel - még egy mozgó autóból is kiugrott, hogy mentse magát, azonban nyolc éven át egyszer sem járt sikerrel. A férfi büntetésképp többször durván megverte, annyira, hogy mozdulni sem tudott, és éheztette is, hogy ne legyen ereje a szökéshez. Viszonyításképp: a tízéves Natascha 45 kilót nyomott, és mikor 18 évesen visszakerült a családjához, 48 kilós volt, és mindössze 15 centit nőtt.

Így sikerült megmenekülnie

A menekülés napja 2006. augusztus 23-án jött el, amikor Wolfgang Priklopil óriási hibát követett el. Aznap az akkor már 18 éves lánynak a férfi autóját kellett kiporszívóznia a garázsban, amit természetesen Priklopil felügyelt. Azonban megcsörrent a mobiltelefonja, és a porszívó zajától nem hallotta a másik felet, ezért elsétált a ház másik oldalára, hogy zavartalanul lefolytathassa a hívást.

Natascha megragadta a kínálkozó lehetőséget: a porszívót bekapcsolva hagyva árkon-bokron át menekülni kezdett a szomszédok háza felé. Minden járókelőt kért, hogy hívják a rendőrséget, de senki nem vette komolyan. Nagyjából öt perce futhatott, amikor bekopogtatott egy 71 éves özvegy nő ablakán, segítséget remélve, a nő pedig, amint meghallotta a nevét, azonnal hívta a rendőrséget.

Fogvatartója és a ház, amiben éltek.
Fogvatartója és a ház, amiben éltek.
Fotó: Getty Images

A járőrök nem sokkal később a helyszínre értek, és bevitték a lányt az őrsre, azonosításra. Egy korábbi sebhelye alapján azonosítani tudták, a DNS-vizsgálat pedig egyértelműen igazolta, hogy ő a nyolc éve eltűnt Natascha Kampusch. A házban megtalálták az útlevelét is, ami nála volt az elrablásakor, így valóban egyetlen kérdés sem merülhetett fel a kilétével kapcsolatban.

Fogvatartója a lány eltűnése után tudta, hogy szorul a hurok a nyaka körül, ezért még aznap délután megölte magát: a bécsi állomáson egy vonat elé vetette magát, hogy megússza az életfogytiglani börtönbüntetést. Natascha Kampusch meggyászolta az elrablóját: addigra komoly Stockholm-szindróma alakult ki benne a férfi iránt, ezért könnyek között még egy mécsest is meggyújtott a temetőben érte.

Ebben a pincében tartotta a kislányt.
Ebben a pincében tartotta a kislányt.
Fotó: Getty Images

A ház, ahol fiatal éveit töltötte, korábban Priklopil nagyapjáé, Oskaré volt: ő építette a második világháború után. A garázs alatti helyiség eredetileg menedékhelynek készült, arra az esetre, ha újabb bombatámadásra kerülne sor - ezt alakította át nagyapja halála után Priklopil. Érdekesség, hogy a ház a férfi öngyilkossága után Natascha Kampuschhoz került, aki elárulta, hogy szerinte is groteszk, hogy egy olyan házat tart fenn, ahonnan foggal-körömmel menekülni próbált, de nem akarta, hogy a vandálok lerombolják, kizárólag őmiatta.

Így él a szabadulás óta

A pincét ugyan feltöltette, de a ház máig az ő tulajdonában áll, és rendszeresen el is látogat oda, ami sokat segített a gyógyulásában és a társadalomba való visszailleszkedésében. A szabadulása után nehezen szokta meg a kinti létet és a rá háruló médiaérdeklődést. Eszébe sem jutott interjút adni, de hatalmas összegekről szóló ajánlatokkal bombázták a csatornák, míg végül elvállalt egy televíziós megjelenést az ORF csatornánál.

Az adó percenként 290 euróért árusította ki 120 országnak az anyagot, a teljes bevételt pedig Natascha Kampusch kapta. Egyetlen centet sem tartott meg belőle, a több százezer eurót egy jótékonysági szervezetnek adományozta, akik afrikai és mexikói, nehéz sorsú nőkön segítenek.

Megírta szabadulása történetét.
Megírta szabadulása történetét.
Fotó: Pps / Northfoto

A történetéből édesanyja írt egy könyvet Verzweifelte Jahre - azaz a Kétségbeesés évei - címmel, később pedig Natascha is rászánta magát az írásra, így megszületett az 3096 című könyve. Hollywoodi filmek alapjául is szolgált a Natascha Kampusch-sztori: a Michael, az Oscar-díjas A szoba és természetesen a könyvével azonos című 3096 nap is az ő történetét járja körbe.

Natascha Kampusch ma már 31 éves, és nagyon ritkán hallani róla, így sokakat meglepett, mikor feltűnt Markus Lanz talkshow-jában a héten. Elárulta, hogy jótékonysági munkája köti le minden idejét, a PETA arcaként a bebörtönzött állatok sorsa különösen fontos neki, ezenkívül újabb könyvön dolgozik, a Cyberneider - Diskriminierung im Interneten, mely az internetes zaklatásról szól.

Így néz ki most Natascha Kampusch.
Így néz ki most Natascha Kampusch.
Fotó: Frank Blake / Northfoto

Ebben Natascha Kampusch nemcsak a saját történetét meséli el, hanem olyan eseteket is körüljár, mint az eltűnt Maddie McCann ügye vagy Amanda Toddé, akit öngyilkosságba hajszoltak az interneten. A könyvben olyan pozitív példákat is felhoz, mint a legfiatalabb Nobel-békedíjas Malala Yousafzai története vagy a nemrég komoly médiavisszhangot kapó Greta Thunberg, aki a klímaváltozás ellen szólalt fel. Az ő szavaival élve: "Egy könyv a politikai populizmus, a szexizmus és a rasszizmus ellen".

24 év után került elő egy kínai pár kislánya

Egy kínai házaspár sosem adta fel kislányuk keresését - 24 év után találtak rá. Olvasd el a szívszorító történetüket!

Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?

A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. február 26. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük