Mozgássérült sztárok emberfeletti küzdelmei

Sztárok hátborzongató történetei, akik súlyos balesetet szenvedtek, de nem adták fel, és példát mutattak az egész világnak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Harold Russell

Harold Russellt annyira felzaklatta a Pearl Harbor elleni támadás, hogy másnap jelentkezett az Amerikai Egyesült Államok Hadseregébe – 27 éves volt ekkor. Három évvel később a kezében robbant fel egy bomba. A detonáció azonnal leszakította mindkét kézfejét, az orvosok ezeket később csak egy-egy kampóval tudták pótolni.


Russell sosem akart színész lenni, ám 1946-ban megkereste őt a legendás rendező, William Wyler, és felajánlotta neki készülő filmjének egyik fontos mellékszerepét. A hét Oscar-díjjal jutalmazott Életünk legszebb évei ma már igazi klasszikusnak számít.

A filmdráma három második világháborús katona hazatéréséről és az azt követő kiábrándító eseményekről számol be. Leszerelésük után mindhármuknak szembesülniük kell a ténnyel, hogy családjuk a távol töltött idő alatt örökre megváltozott. Russellt egy különleges díjjal jutalmazta a Filmakadémia, mivel példaértékű magatartásával segített rávilágítani a rokkant háborús veteránok kétségbeejtő helyzetére.

Ezek után sokak meglepetésére megkapta a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrot is, amivel két szempontból is történelmet írt. Egyrészt ő volt az első amatőr színész, aki kiérdemelte a rangos elismerést, másrészt a mai napig ő az egyetlen olyan díjazott, aki két Oscart kapott ugyanazért az alakításáért.

Harold Russell, Dana Andrews és Fredric March az Életünk legszebb éveiben

Russell a kilencvenes évek elején árverésre bocsátotta aranyszobrát, hogy az ebből befolyt pénzből fedezze beteg felesége kezelését. Az aukció végén egy magángyűjtő több mint 60 ezer dollárt fizetett a kultikus tárgyért. Ezt persze sokan nem nézték jó szemmel, de Russell még megtehette, hogy eladja díját, mivel a Filmakadémia csak 1950 óta tiltja, hogy a díjazottak áruba bocsássák aranyszobraikat. Az Oscar-díjas veterán néhány időskori szerep után 2002-ben, 88 éves korában hunyt el.

Rick Allen

A Def Leppard dobosa 1984. december 31-én szenvedett súlyos autóbalesetet, amiben végül elveszítette bal karját. Az akkor 21 éves Rick Allen Corvette-jével tartott szülei szilveszteri bulijába, amikor egy Alfa Romeo nem engedte, hogy megelőzze. Ettől olyan ideges lett, hogy csak későn vette észre a következő kanyart, elveszítette uralmát az autója felett, ami nagy sebességgel lesodródott az útról.

Allen kiröpült a Corvette-ből, mivel nem volt bekötve a biztonsági öve, de ő is, és mellette ülő barátnője, Miriam Barendsen is túlélte a balesetet. A dobost azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok visszavarrták a leszakadt testrészt. Egy darabig úgy tűnt, hogy sikerült a műtét, ám egy fertőzés miatt végül mégis amputálniuk kellett a karját.

Allen három és fél hét múlva hagyta el a kórházat, és habár úgy tűnt, hogy soha többet nem dobolhat, sem ő, sem pedig együttese nem adta fel.

Allennek a Status Quo egykori dobosa, Jeff Rich segített kifejleszteni azt a speciális dobgépet, ami segítségével fél karral és a bal lábával újra megtanult dobolni. A siker nem maradt el, balesete után először az 1986-os Monsters of Rock Fesztiválon jelent meg újra a színpadon, ahol hatalmas ovációval fogadták.

A Def Lepparddal pedig 1987-ben rögzítették soron következő albumukat, a Hysteriát, ami szintén hatalmas siker lett. Allen azóta is a népszerű banda tagja, néhány éve pedig a világ hetedik legjobb dobosának választották.

Christopher Reeve

Reeve több mint két évtizedes karrierjét törte derékba súlyos lovasbalesete. 1995. május 25-én egy versenyen lova megvadult, és ledobta magáról a színészt. Reeve két csigolyája is eltört, emiatt nyaktól lefelé teljesen megbénult.

A balesetről semmi emléke sem maradt, egyes szemtanúk szerint egy nyúl zavarta meg a lovat, mások szerint pedig egy árnyék. A színész első gondolata a baleset után az öngyilkosság volt, ám erről végül felesége, Dana beszélte le.

Christopher Reeve szerelme kitartása és támogatása mellett hatalmas akaraterőről tett tanúbizonyságot. Hosszú évek kemény munkája és terápiás kezelése révén először csak egy-egy órára tanult meg a gép nélkül lélegezni, egy éven belül pedig már újra forgatott. Gyakran rátörő rohamai ellenére különféle közszerepléseket is elvállalt, például ő volt az atlantai paralimpia házigazdája. Az 1996-os Oscar-gálán hosszú percekig állva ünnepelték, miután befejezte beszédét. Szónoklatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a filmes szakma mennyi mindent tehet a szociális és egészségügyi problémákkal való szembenézésért.

Emberfeletti erőfeszítéseivel nem csak orvosainak, de az egész világnak örökérvényű példát mutatott. 2000-ben például már a csuklóját és lábfejét is tudta mozgatni, és testének egyes pontjait is újra érzékelte. 2001-re pedig már akár napi több órára is lekapcsolhatták a lélegeztető gépről. Reeve-nek mindezek mellett arra is jutott ideje, hogy politikai kapcsolatait felhasználva a mozgássérültek érdekeinek érvényesítéséért küzdjön. 2004 őszén hunyt el.

Ezt is szeretjük