Így nézett ki fiatalon Morgan Freeman, meg sem lehet ismerni a sztárt régi fotóján
Morgan Freeman nagyon sokat változott hollywoodi karrierje öt évtizede alatt.

A legendás Morgan Freeman 1937-ben született, vagyis idén már 85 éves. Mindössze kilencéves volt, amikor először lépett színpadra, egy iskolai darabban szerepelt.
12 éves korában már nagyon érdekelte a színészet, azonban színitanodába csak négyévnyi katonai szolgálat után, 1959-ben iratkozott be.
Morgan Freeman fiatalon
Kevesen tudják, de a búgó hangjával hódító világsztár a hatvanas években még táncosként kereste a kenyerét. 1964-től egyre komolyabb filmes produkciókban szerepelt, például A zálogosban és az Ádámnak hívtákban.

1971-ben szerepet kapott egy nagy sikerű, gyerekeknek szóló sorozatban, aminek a címe The Electric Company, a széria 1977-ig futott az amerikai tévécsatornákon. Ez tette őt széles körben ismert színésszé.
A sorozat kezdetekor 34 éves volt, a kornak megfelelően nagy afrofrizurát hordott, valamint egy kis szakállat az állán. Mivel a többség fejében az idősebb verziója él élénkebben, kicsit nehéz felismerni, de nem lehetetlen. A sármja semmit nem változott, az eltelt idő ellenére ma is kimondottan vonzónak tartják a nők.
A sztár 1967-ben nősült meg először, Jeanette Adair Bradshaw-t vette el, 1979-ben váltak el. Második felesége Myrna Colley-Lee, akit 1984-ben vezetett oltár elé. Négy gyermekük született, Alfonso, Deena, Morgana és Saifoulaye.
Morgan Freeman adoptálta második felesége korábbi kapcsolatából született lányát, E’dena Hinest, aki 2015-ben gyilkosság áldozatává vált. A színész 2007-ben második feleségével is szakított, 2010-ben mondták ki a válást.
Ilyen sármos volt Robert De Niro fiatalon
Robert De Niro, Michael Caine, Jean Reno, Gérard Depardieu - csak néhány név, akiket idősebben ismertünk és szerettünk meg. Nézd meg, hogy néztek ki ezek a sztárok fiatal korukban!

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Getty Images/Aaron J. Thornton