Monica Bellucci félmeztelenül állt a kamera elé: ilyen pikáns fotózást is bevállalt
Monica Bellucci a félmeztelen fotózásra sem mondott nemet annak idején.
Monica Bellucci, bár ma már sokak fejében elsősorban színésznőként él, azonban a karrierjét modellként kezdte.
1991-ben debütált csak a mozivásznon a La Riffa című olasz komédiában, ugyanehhez az évhez köthető az egyik legmerészebb fotózása is.
Monica Bellucci félmeztelen
A Velvet Coke nevű Instagram-oldal osztotta meg a 32 évvel ezelőtt készült képet. Ebben az évben ünnepelte 27. születésnapját.
A szexi felvételsorozatot Richard Aujard fotóművész készítette, a férfi karrierje során olyan hírességeket örökített meg, mint például Naomi Campbell, Jason Statham, Cameron Diaz vagy éppen Jean-Paul Belmondo.
Először 13 évesen állt modellt a családja egy barátjának, évekkel később fodrásza látta meg benne a potenciált. Bár ügyvédnek készült, és már a jogot is elkezdte az egyetemen, végül a modellkarrierje egyre jobban beindult, így a tanulmányait abbahagyta. Később azt nyilatkozta, hogy nem illett volna a karakteréhez az ügyvédi szakma, így nem bánta meg, hogy így alakult az élete.
Milánóban, Párizsban és New Yorkban is modellkedett, Piero Piazzi ügynök volt az, aki azt tanácsolta neki, megpróbálhatná a színészetet is. Végül ezen a területen is szép karriert futott be. A mai napig szívesen elvállal fotózásokat, idén márciusban egy olasz magazin címlapján szerepelt fürdőruhában.
Monica Bellucci lánya, Deva
Képes összeállításunkban megnézheted Monica Bellucci és Vincent Cassel lányát. Szerinted Deva kire ütött?
Monica Bellucci és Vincent Cassel idősebbik lánya tiszta anyja: a 18 éves Devából modell lett
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.