Monica Bellucci fehérneműs címlapja: ilyen merész fotózásokat is bevállalt
Összegyűjtöttük Monica Bellucci legdögösebb fotóit.
Monica Bellucci Olaszország egyik legnépszerűbb színésznője, olyan filmekkel lopta be magát sokak szívébe, mint a Mátrix második és harmadik része, a Passió, a Maléna, a Drakula vagy a Szerelmi fészek. Mielőtt a '90-es években meghódította volna a filmipart, modellként kereste a kenyerét.
Monica Bellucci dögös fotói
Már kislányként is sokakat megbabonázott különleges szépségével, írta meg a Daily Mail, amikor kamaszodni kezdett, nehezen kezelte, hogy mindenki megbámulja, erről édesapja nyilatkozott a lapnak.
- Az összes gyerek a suli után a téren lógott, de Monica elrejtőzött, a hátsó utcákon vágta le az útját hazafelé. Egy nap megkérdeztem, miért nem akar a téren lenni a többiekkel, erre ezt válaszolta: "Ha oda megyek, mindenki megbámul, a férfiak, a nők, az osztálytársaim. Szégyellem magam." Ekkor azt mondtam neki, hogy ehhez hozzá kell szoknia, és erőssé kell válnia. Ezután kivirágzott - emlékezett vissza édesapja.
13 évesen vállalta el élete első fotózását, amikor egyetemre járt, modellként kezdett dolgozni, hogy állni tudja a költségeket. 1988-ban a divat fővárosába, Milánóba költözött, majd az Elite Model Management ügynökség szerződtette le, 1989-ben már Párizsban dolgozott, majd New Yorkban is sikeressé vált. Magazinok címlapjára került, és a világmárkák is szívesen dolgoztak vele. Ezekben az időkben rengeteg szexi kép készült róla.
Merészebb fotózásokat is elvállalt, volt, hogy fehérneműben vagy éppen félmeztelenül pózolt a kamerák előtt. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan pózolt fiatal korában Monica Bellucci a fotósoknak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció