30 éve imádta őket az ország! Ma ciki bevallani, hogy hallgattad a zenéjüket
Így néz ki most a Modern Talking két énekese.
Bár a Modern Talking igazából 1984 és 1987 között, három évig volt a csúcson, de visszagondolva legalább mintha egy évtized lett volna.
A nyolcvanas évek szintipop hangzását képviselő német duó akkoriban mindent vitt, rémesen egyszerű szövegeikkel és fülbemászó dallamaikkal pillanatok alatt meghódították a közönséget. A kilencvenes évekre azonban már egy teljesen új hangzásvilág jött, Dieter Bohlennek és Thomas Andersnek végérvényesen befellegzett.
És ez így is marad - ahogy nemrégiben a ma már 60 éves Bohlen a Bild magazinnak elmondta -, bár milliós összeget ajánlottak fel neki, hogy újra egyesítse erőit Anders-szel, úgy véli, öngyilkosság lett volna feléleszteni az egykori popduót.
A két sztár állítólag amúgy sem jön ki jól egymással, és bár megmaradtak a zene világában, Dieter Bohlen inkább producerkedik, míg az 51 éves Thomas Anders továbbra is rendszeresen fellép - a weboldala szerint mint The Gentleman of Music, azaz a zene úriembere.
Őket is hallgattuk egykor
Még több sztár a múltból, akiket most már csak titokban hallgat az ember.
Nálad is kint volt a falon a posztere? Most már biztosan letagadod, hogy a zenéjére buliztál
Nézegess képeket!
Elolvasom![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574553/57455361_fb53edddbca0eb74580323c65674bc98_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció