Megtörte a csendet Schumacher menedzsere! Ennyit árult el az állapotáról

Sabine Kehm a hétvégén a spanyol nagydíjon volt vendég.

Amióta Michael Schumachert hazaszállították, a család és a Forma-1-es bajnok menedzsere, Sabine Kehm is szigorúan ügyel arra, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki a 46 éves sztársportoló állapotáról.

Múlt héten azonban felröppent a pletyka, hogy Corinna, Schumacher felesége egyebek közt eladta az 50 millió dollárt érő magánrepülőgépet, és áruba bocsátotta a francia Alpokban lévő családi nyaralót is, mivel állítólag azt mondta, azokra már úgysem lesz már rá szükségük.

Megszólalt Schumacher menedzsere

Most, mintegy válaszul a híresztelésekre, Sabine Kehm megjelent a hétvégi spanyol nagydíjon Barcelonában, és több hónapnyi hallgatás után néhány kurta szóban válaszolt Schumacher egészségi állapotát illetően.

- Kis javulások már láthatók, de hosszú még az út, ami előttünk áll - idézte a menedzsert a Sky Italia.

A családon egyébként rendkívül nagy a nyomás, hiszen a lesifotósok állandóan ott köröznek a Genfi-tó körül, hátha sikerül lencsevégre kapniuk a lábadozó sportolót.

Ahogy ritkán látta a világ! Szívmelengető fotókon Michael Schumacher

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindemellett a Forma-1-es bajnok fia, Mick Schumacher karrierje is kezd beindulni, április végén az F4-es széria első futamát a 16 éves tinédzser tehetség nyerte meg.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük