
Nyúzott vénember lett a sármos Michael Douglas
Az egykori szívtipró fiatal felesége, Catherine Zeta Jones mellett különösen öregnek tűnik.

Még az olyan szívtipró és tehetséges színészek fölött is eljárt az idő, mint amilyen Michael Douglas.
Legalábbis ezt látszik igazolni az a fotó, mely legutóbb róla és 25 évvel ifjabb feleségéről készült. Míg az idén negyvenéves Catherine Zeta-Jones igazán dögösen festett csinos alkalmi ruhájában, addig férje aszott vénembernek tűnt mellette, aki alig várja már, hogy otthon megkapja alvás előtt a kakaóját.
Nem csak a külsejéért szeretik rajongói
Persze elképzelhető, hogy csak rossz szögből készült a felvétel, ami miatt a 64 éves Douglas inkább saját neje nagyapjának, semmint férjének tűnik, mindenesetre tény, hogy az arcán szaporodó barna foltok és az öltönykabát alá felhúzott snassz bordó pulcsi is sokat rontottak az összképen.
A híres páros egyébként a színész édesapjáról elnevezett színházban tette tiszteletét Los Angelesben, ahol a 92 éves legendás Kirk Douglas monodrámájának, a Before I Forget – Mielőtt még elfelejtem – című darabnak volt a díszbemutatója. Az egyszemélyes színműben a zseniális sztár saját életére és karrierjére tekint vissza őszintén, némi iróniával megspékelve.
No, de fiának, Michaelnek sem lehet oka panaszra, sem a magánéletét, sem a karrierjét illetően. Zeta-Jones 2000 óta a felesége, és bár eleinte csak fellángolásnak vélték szerelmüket, szép lassan elhalt a kétkedők hangja. A sztárpár még mindig remekül kijön egymással, sőt, két gyerkőcük is született.
Ami pedig a karriert illeti: 1972-ben a San Francisco utcáin című krimisorozat egycsapásra ismertté tette a jóképű fiatalember nevét, bár azért el kellett telnie egy kis időnek, mire sikerült édesapja árnyékából kilépnie. Ma már azonban a legnagyobb sztárok között tartják számon a mindig megújulni képes színészt, aki olyan, egymástól rendkívül különböző műfajú filmekben alakított maradandót, mint A smaragd románca, a Tőzsdecápák vagy az Összeomlás.
Ám azt bizonyára kevesebben tudják, hogy már a hetvenes évektől producerkedik, ő bábáskodott például az Oscarral jutalmazott Száll a kakukk fészkére című dráma felett, de neki köszönhető az Egyenesen át és az Ál/arc is. Michael Douglas egyébként még mindig forgat: nemrég fejeződtek be a Ghosts of Girlfriends Past című vígjáték munkálatai, melyben a főhős nagybátyját alakítja.
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
Ezek után végül is kit érdekelnek még a ráncok, foltok, meg az a bizonyos bordó pulcsi?