Szívszorító fotókon Michael Schumacher - Itt még boldogan mosolygott a kamerába

Michael Schumacherről ritkán látott fotókat mutatunk.

michael-schumacher-cover
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az egész világot megrázta, amikor Michael Schumacher 2013 decemberében a Francia-Alpokban fejsérülést szenvedett, emiatt pedig több életmentő műtétet hajtottak végre rajta, majd a következő hat hónapot kómában töltötte. A hétszeres világbajnok Forma-1 pilóta állapotáról teljes a hírzárlat, a közeli családtagok semmit sem nyilatkoznak az egészségével kapcsolatban, persze, egy-egy barátja elcsepegtet néhány információt róla. Legutóbb ötvenedik születésnapja alkalmából tettek róla hivatalos bejelentést, miszerint mindent megtesznek a gyógyulásáért, ám arra kérte a család a médiát és a rajongókat, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket.

Fiatalkori fotókon Michael Schumacher

Michael Schumachert már kiskorában is vonzotta a száguldás és az autósport, csupán négyéves volt, amikor megkapta az első gokartját születésnapjára, hatévesen pedig a kerpeni gokartklub bajnoka lett. Nem csoda, hogy ezek után nem volt megállás autóversenyzős karrierjében, 1984-ben junior bajnok, 1987-ben pedig Európa-bajnok gokartversenyző lett. 1988-ban kezdett a német Formula König autóverseny-sorozatban versenyezni. Az alábbi - most már - szívszorító fotó is ebben az időben készült róla, az akkor még csak 19 éves Scumacher éppen vicces kedvében volt, és nyuszifület mutatott a társainak.

Schumacher vicces kedvében volt, amikor 1988-ban elkészítették róla és csapattársairól ezt a képet.
Schumacher vicces kedvében volt, amikor 1988-ban elkészítették róla és csapattársairól ezt a képet.
Fotó: Hoch Zwei / Getty Images Hungary

1989-ben már Forma-3-ban versenyzett, 1990-ben meg is nyerte a német bajnokságot. Egy év múlva már Forma-1-es pilóta volt: először a Benetton-Ford színeiben versenyzett, 1994-ben szerezte meg első világbajnoki címét. 1995-ben szintén ő lett a legjobb Forma-1-es pilóta.

Így festett 1990-ben.
Így festett 1990-ben.
Fotó: Hoch Zwei / Getty Images Hungary

A legtöbben a Ferrarival kapcsolják össze a nevét, 1996-tól már az ő csapatukat erősítette. Tíz évig láthattuk az olasz autómárka színeiben, utolsó világbajnoki címét 2004-ben szerezte meg. 2006-ban csak 13 ponton múlt, hogy nyolcadjára is őt ünnepeljék világbajnokként, de abban az évben végül Fernando Alonso lett a legjobb. Ezután hosszú évekig nem versenyzett, végül 2010-ben visszatért, de akkor már a Mercedes versenyzője volt. A 2012-es szezon volt az utolsó, melyben versenyzett.

Ő Schumacher felesége

Képes összeállításunkban megnézheted Michael Schumacher feleségét, Corinnát.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Ezt is szeretjük