Az egyre rosszabb állapotban lévő Michael J. Fox friss fotói: feleségével és ikerlányaival állt a vörös szőnyegre
Michael J. Fox életműdíjat vehetett át, ekkor készültek róla a friss fotók.

Michael J. Foxot családja is elkísérte a kedden megrendezett 2023-as Moving Image Awardsra, ahol egy életműdíjat vehetett át. Az eseményt a New York-i Mozgókép Múzeuma rendezte meg.
Michael J. Fox friss fotókon
Michael J. Fox állapotáról idén több rossz hír is érkezett, a 61 éves színészről még 1991-ben derült ki, hogy Parkinson-kórja van.
Áprilisban vallotta be a CBS Sunday Morning műsorában, hogy a betegségének tünetei egyre rosszabbak, és tisztában van vele, hogy nem éri meg a nyolcvanadik születésnapját. Még egy jóindulatú daganatot is eltávolítottak a gerincéről, de az eljárás következtében nem képes már normálisan járni, és egyre több testrészét nem tudja normálisan használni, beleértve a karjait is. Ezen a hétvégén egy Vissza a jövőbe-rajongói találkozón vett részt Philadelphiában, ám amikor a színpadra lépett, elvesztette egyensúlyérzékét, majd elesett.
Szerencsére a keddi díjátadón nem történt vele a hétvégihez hasonló baleset. A gálára elkísérte felesége, Tracy Pollan, illetve ikerlányai, Schuyler és Aquinnah. Beszéde elején elmondta, mennyi csodás dolog történt vele, mint például a családja, majd a betegségére is utalt.
- Nincs könnyekkel teli, szomorú életem. Persze ez a dolog megtörtént velem, ami nagy szívás, de ezáltal olyan helyzetbe kerültem, hogy sokkal hatékonyabb és talán jobb dolgokat tudtam csinálni az életemben.
Hozzátette, örömmel vett részt az eseményen, ami tényleg a filmekről és a színészetről szól, ez a két dolog pedig örök szerelem az életében. Súlyosbodó állapota miatt 2021-ben jelentette be visszavonulását.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen fotók készültek a Vissza a jövőbe-filmek sztárjáról.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
Michael Schumacher lánya
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen csinos nővé érett Michael Schumacher lánya, Gina.
Cover- és ajánlók: Getty Images