Meryl Streep lányai álomszépek - Nagyon hasonlítanak híres anyukájukra
Meryl Streep lányai nemcsak szépek, hanem sikeresek is.
Meryl Streep nemcsak a karrierjére, hanem gyönyörű családjára is büszke lehet. Van egy remek férje, Don Gummer, akivel idén ünnepelték a negyvenedik házassági évfordulójukat. Vele egy fiút, az 1979-ben született Henry-t, illetve három gyönyörű lányt nevelhettek fel: Mamie 1983-ban, Grace 1986-ban, Louisa pedig 1991-ben látta meg a napvilágot. Azóta már mindannyian felnőttek, míg fiukból zenész és dalszerző vált, addig két idősebb lányuk színész, míg a legkisebb gyerekük modell lett.
Ennyire hasonlítanak a színésznőre
A színésznő három lánya szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis kísértetiesen hasonlítanak gyönyörű anyukájukra. Bár az édesapjukra is ütöttek azért, sikerült a színésznő gyönyörű, szőke haját és kék szemeit örökölniük. Mamie kifejezetten emlékeztet bennünket a színésznő fiatalkori énjére, és Grace a mosolyát egyértelműen híres édesanyjától örökölte.
A lányok közül a 35 éves Mamie kóstolt bele legelőször a színészetbe, csupán húsz hónapos volt, amikor feltűnt a filmvásznon, a Féltékenység című filmben lehetett őt látni, természetesen édesanyja oldalán. Számos filmben láthattuk még felnőttkorában is, játszott együtt Richard Gere-rel és Glenn Close-zal is, de édesanyja oldalán is feltűnt, például a Dübörög a szív című filmben. Rendszeresen forgat, és olykor sorozatokban is vállal epizódszerepeket, például feltűnik A férjem védelmében legújabb évadában.
A 32 esztendős Grace Gummer is édesanyja oldalán volt először látható az 1993-as Kísértetházban, ő szerepelt az Amerikában nagy sikereket arató Mr. Robot című sorozatban, de az Amerikai Horror Story szériának is egyik rendszeres szereplője volt 2013 és 2015 között. Több filmje is kijön 2018-ban, például a We Are Unsatisfied vagy a The Long Dumb Road című komédia, ám egyelőre nem lehet tudni, hogy Magyarországon mikor jelennek meg ezek a filmek.
Az idén 27. születésnapját ünneplő Louisa Gummer nem igazán lépett édesanyja és nővérei nyomdokába - bár elvégzett egy színi iskolát, emellett még kisebb szerepeket is elvállalt, ő inkább a modellszakmába kóstolt bele. Olyan nagy világmárkák kérték már fel az együttműködésre, mint például a Dior vagy a Roberto Cavalli. Szerepelt a Vanity Fair és a Glamour magazinokban is.
Elbűvölő szépség volt Meryl Streep fiatalon - Ritkán látott képeken a színésznő
Nézegess képeket!
Elolvasom
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció















