Ő Melissa McCarthy férje: 27 évvel ezelőtt első látásra egymásba szerettek
Melissa McCarthy és Ben Falcone a magánéletben és a filmgyártásban is társak lettek.
Melissa McCarthy már éppen fel akarta volna adni az álmát, hogy keresett színésznő lesz belőle, amikor harmincévesen megkaparintotta a Szívek szállodája Sookie-jának szerepét. Szerencse, hogy mindez így történt, máskülönben a világ nem láthatta volna a Személyiségtolvajban, a Női szervekben vagy a Koszorúslányokban nyújtott könnyfakasztóan vicces alakításait.
Melissa McCarthy és férje első találkozása
Napjainkra McCarthy Hollywood elsőszámú komikájává nőtte ki magát, ám szerinte ezt a státuszt nem csak magának köszönhetően érdemelte ki. Férje, Ben Falcone végigkísérte a csúcsig vezető úton. A színész-rendezővel 1998-ban hozta össze a véletlen egy Los Angeles-i színésziskolában. Mindketten beiratkoztak egy vígjátékíró tanfolyamra, és rögtön az első órán szemet vetettek egymásra.
- Rögtön azt gondoltam, hogy milyen furcsa fickó, tetszik nekem. Aztán először barátok lettünk, majd ahogy teltek a napok, egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Már az első percben tudtuk, hogy nagyon hasonlítunk, és ez így is maradt - ecsetelte a színésznő a The Hollywood Reporternek.
Ben Falcone augusztus 25-én ünnepelte 48. születésnapját, ennek apropóján felesége egy cuki gyerekkori fotóval köszöntötte fel, valamint érzelmes sorokban adta a követői tudtára, milyen remek emberhez ment hozzá.
"27 éve megismertem ezt a fickót, akivel minden egyes nap viccesebb, szeretetteljesebb, szívmelengetőbb, és nem hétköznapi. Isten éltessen, szerelmem” - fogalmazott az Instagram-oldalán.
Melissa McCarthy és kedvese egyébként nem csak a magánéletben alkotnak remek párost, a munka területén szintén kiegészítik egymást. Bennel a kezdetektől együtt írják a poénokat, valamint a férfi gyakran tűnik fel mellékszerepekben felesége filmjeiben.
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy Melissa McCarthy és Ben Falcone milyen összeillő párt alkot.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció