Meleg sztárok, akikről sosem gondoltad volna

Megdöbbentő tények és történetek Hollywood legendás alakjairól, akik titokban vagy vállaltan a saját nemükhöz vonzódtak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

James Whale

A brit származású rendező az 1920-as évek végén költözött Amerikába, ahol rövid időn belül Hollywood ünnepelt sztárja lett, köszönhetően az olyan, ma már klasszikusnak számító filmjeinek, mint a Frankenstein, A láthatatlan ember vagy A Frankenstein menyasszonya.


Whale azonban más szempontból is úttörő hírességnek számított az álomgyárban. A korszak prűdsége ellenére ugyanis homoszexualitását egész életében nyíltan felvállalta.

Ami akkoriban igencsak szokatlannak és merésznek számított. Párjával, David Lewis-szal több mint két évtizeden keresztül élt együtt.

Greta Garbo

A legendás szépségű svéd színésznőből Amerikába érkezése után szinte azonnal szexszimbólum vált. A kivételes tehetséggel megáldott, mély hangú sztár letaglózó vonzerejéhez nagyban hozzájárult titokzatossága, az elképesztő sikerek és népszerűség ellenére azonban egész életében gyűlölte a hírnevet.

A csúcson hagyta abba, amire sokan nem voltak képesek. A negyvenes évek elején visszavonult a filmezéstől, és elvonultan, rejtőzködve élt. Állítólagos leszbikussága Hollywood egyik féltve őrzött titka volt, amely a mai napig megosztja a közvéleményt. A harmincas években lett közeli barátnője Mercedes de Acostának, aki hírhedt volt tabudöntögető leszbikus afférjairól.


Kapcsolatuk jellege azonban mai napig tisztázatlan. Habár Garbo rövid időn belül eltávolodott a költőnőtől, Acosta a hatvanas években kiadott önéletrajzában mégis pikáns részleteket árult el kettejük viszonyáról, ami Acosta szerint több volt, mint barátság. A teljes igazságot talán sosem tudjuk meg, de a némafilm-korszak másik sztárja, Louise Brooks is bevallotta önéletrajzában, hogy előfordult, hogy Garbóval töltötte az éjszakát.

Richard Chamberlain

A 74 éves színész a hatvanas években lett a fiatalok tinibálványa, egy évtizeddel később pedig már Hollywood ünnepelt filmsztárjaként sorra kapta a kasszasikerek és művészfilmek főszerepeit. Chamberlain magánéletével kapcsolatban évtizedeken keresztül pletykáltak, sokan tudni vélték melegségét, ő azonban öregkoráig titkolta nemi identitását.


Chamberlain homoszexualitását először 1989 decemberében a Nous Deux francia női magazin hozta nyilvánosságra, a színész azonban csak több mint egy évtizeddel később, 2003-ban vallotta be azt, hogy a férfiakhoz vonzódott egész életében. A megtört szerelem című önéletrajzában megdöbbentő őszinteséggel mesélt az akkor 69 éves Chamberlain arról, hogy mennyire szörnyen érezte magát, amiért el kellett titkolnia melegségét karrierje érdekében. A színész azonban mostanra meglelte lelki békéjét, hiszen a hetvenes évek közepe óta él együtt szerelmével, Martin Rabbettel Hawaii-on.

Ian McKellen

A 69 éves angol színész, akit a világ a Gyűrűk Ura Gandalfjaként, illetve az X-Men-trilógia Magnetójaként ismert meg, szintén sokáig várt azzal, hogy nyilvánosságra hozza melegségét. McKellen 1988-ban döntött úgy, hogy egy rádióinterjú keretében mindent bevall, elsősorban politikai okokból. A brit konzervatív politikusok ugyanis nem nézték jó szemmel, amikor valaki a melegségét reklámozta, amit egy, a 28-as szekciónak nevezett helyi önkormányzati törvény segítségével próbáltak betiltani.

McKellen azóta az egyik legismertebb brit melegjogi aktivistaként rendszeresen vállal közszerepléseket, hogy így küzdjön a homoszexuálisok megkülönböztetése és kiközösítése ellen. Társalapítója a Stonewall nevezetű melegjogi szervezetnek, de sok más hasonló jellegű és célkitűzésű csoportnak is tiszteletbeli tagja.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

McKellen még a botránykeltéstől sem riad vissza, Szingapúrban például egy interjúban váratlanul arra kérte a riportert, hogy ajánljon neki egy hangulatos melegbárt. A műsor ezek után azonnal véget ért.

Ezt is szeretjük