Ezért válik a sztárpár? Kiderült, mitől sokallt be a népszerű színész
Melanie Griffith újra elvonóra került: a házasságába kerülhet?
Melanie Griffith, úgy tűnik, végre kimászott a gödörből. A színésznő nemrégiben bejelentette, lányai segítségével megszabadult káros szenvedélyeitől. De lehet, hogy házasságát már így sem tudja megmenteni.
Pedig Griffith-Banderas házasságban nem pusztán szófordulat volt a jóban-rosszban, hanem valóság.
A legmegrázóbb pillanat
A szőke sztár mellett eddig kiállt férje, amikor alkohol-, majd drogproblémákkal küzdött, három évvel ezelőtt pedig Griffith-nek a fájdalomcsillapítókról kellett leszoknia.
Ebben nagy segítségre voltak lányai is, a 23 éves Dakota és a 15 éves Stella. Egyik nap ugyanis leültették anyjukat, és megértették vele, hogy segítségre van szüksége.
- Életem egyik legmegrázóbb pillanata volt. A lányok olyan szomorúan ültek le mellém, és úgy kérleltek, hogy végre menjek rehabilitációra, mert segítségre van szükségem, nekik pedig rám van szükségük, hogy nem tudtam nemet mondani. Ez olyan nyomás volt, ami később is átlendített a holtpontokon - vallotta be az 54 éves színésznő.
Ott ültek vele
A Dolgozó lány sztárja azt is elmondta, férje és kisebbik lánya gyakran elkísérte a rehabilitációs foglalkozásokra, ezzel is erősítve kapcsolatukat.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Antonio és Stella egy héten háromszor ült ott velem a terápián, és mérhetetlen erőt adtak. Szavakkal ki sem tudom mondani, milyen érzés volt, hogy a lányaim ultimátumot adtak. De mindezt értem, miattam tették, hogy visszakapják az anyjukat - mesélte a Los Angeles Times magazinnak.
Bár azt nyilatkozta, férje mindenben támogatta, most mégis úgy tűnik, a vissza-visszatérő drog- és alkoholproblémák, valamint a szőke híresség mértéktelen plasztikázási rohama a házasságába kerül. Antonio Banderas sokak szerint belefáradt a problémákba, egyre gyakrabban kapják lencsevégre fiatal nőkkel, és már a színésznő sem hordja a jegygyűrűjét.