Most már hivatalos: 10 év után végre elvált férjétől az énekesnő

Kimondta a bíróság Mel B és Stephen Belafonte válását.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek
Kimondta a bíróság Mel B és Stephen Belafonte válását.

2017. december 15-én hivatalosan is kimondta a Los Angeles-i bíróság Mel B és Stephen Belafonte válását, adta hírül a Daily Mail. A megállapodás értelmében Stephen Belafonte kilencmillió dollárt kapott a közös házuk és befektetéseik után, kislányukat, Madison Brownt pedig szerdánként és minden második hétvégén látogathatja.

A Spice Girls egykori énekesnője 2007 februárjában kezdett randizni Stephen Belafontével, aki 2007. június 6-án vezette oltár elé Las Vegas-ban. 2008-ban egy második ceremónia keretén belül újra kimondták egymásnak a boldogító igent, közös gyermekük, Madison Brown pedig 2011 szeptemberében született meg.

Az eredetileg Melanie Brown néven született énekesnő 2016 decemberében költözött el férjétől, majd 2017 márciusában adta be a válókeresetet, ahol férjét érzelmi és testi bántalmazással vádolta meg. Melanie Brown egyelőre nem kommentálta a válásukat, de exférje azt nyilatkozta, hogy örül, mert megkapott mindent, amit akart, és reméli, hogy élete legrosszabb időszaka ezzel véget ért.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük