
Most már hivatalos: 10 év után végre elvált férjétől az énekesnő
Kimondta a bíróság Mel B és Stephen Belafonte válását.

2017. december 15-én hivatalosan is kimondta a Los Angeles-i bíróság Mel B és Stephen Belafonte válását, adta hírül a Daily Mail. A megállapodás értelmében Stephen Belafonte kilencmillió dollárt kapott a közös házuk és befektetéseik után, kislányukat, Madison Brownt pedig szerdánként és minden második hétvégén látogathatja.
A Spice Girls egykori énekesnője 2007 februárjában kezdett randizni Stephen Belafontével, aki 2007. június 6-án vezette oltár elé Las Vegas-ban. 2008-ban egy második ceremónia keretén belül újra kimondták egymásnak a boldogító igent, közös gyermekük, Madison Brown pedig 2011 szeptemberében született meg.
Az eredetileg Melanie Brown néven született énekesnő 2016 decemberében költözött el férjétől, majd 2017 márciusában adta be a válókeresetet, ahol férjét érzelmi és testi bántalmazással vádolta meg. Melanie Brown egyelőre nem kommentálta a válásukat, de exférje azt nyilatkozta, hogy örül, mert megkapott mindent, amit akart, és reméli, hogy élete legrosszabb időszaka ezzel véget ért.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája
A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.
Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. június 5. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház
Promóció