Friss! Megszületett Matthew McConaughey második gyermeke
2010. január 3-án világra jött Matthew McConaughey és Camila Alves második gyermeke, Vida.
Bár a legtöbb embernek a szilveszter a felhőtlen bulizásról szól, Camila Alves, Matthew McConaughey párja akkorra már türelmetlenséggel vegyes kíváncsisággal várta második közös gyermekük megérkezését.
A kicsi azért még nyugodt maradt, mialatt szülei átléptek a 2010-es esztendőbe. Ám január 3-án már kikívánkozott, így vasárnap éjjel világra is jött!
Életet kaptak
A lányka, aki a Vida Alves McConaughey névre hallgat, 3,37 kilóval született, az örömhírt pedig nem más osztotta meg a nagyközönséggel, mint a negyvenéves színész.
- A Vida portugálul annyit jelent, hogy élet, és ez az, amivel Isten ma reggel megajándékozott bennünket. Camila remekül van, és megtiszteltetésnek érezzük, hogy ezzel a kicsi lánnyal bővült a családunk – írta saját honlapján.
Természetesen nem feledkezett meg a rajongókról sem: nekik rögtön megköszönte a sok imádságot és a biztató szavakat. Talán a sok jókívánságnak is köszönhető, hogy mind a terhesség, mind a szülés problémamentesen zajlott.
Lelkében is felnőtt
Az egykor megrögzött agglegénynek számító, jóképű McConaughey-nak, akit a magyar nézők legutóbb az Excsajok szelleme című vígjátékban láthattak, úgy látszik, végre benőtt a feje lágya.
Bár egy ideig csupán felszínes kapcsolatokba ment bele, és egyáltalán nem vágyott arra, hogy kikössön egy nő mellett, Alves kisasszony mégis meg tudta szelídíteni.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció