Évekig Marlon Brando szeretője volt: Rita Moreno meglepő dolgokat fedett fel a viszonyról

Rita Moreno szívét többször összetörte a színészlegenda.

marlon-brando-rita-moreno
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hollywood aranykorában, az ’50-es években Marlon Brando és Rita Moreno igazi ikonoknak számítottak. Míg előbbi olyan filmekkel lett a kor aktuális mozisztárja, mint a Julius Ceasar vagy A rakparton, utóbbi először az Ének az esőben című musicalben nyújtott alakításával, majd a West Side Storyval nyerte meg a közönséget.

Filmes nagyágyúk lévén csak idő kérdése volt, hogy keresztezzék egymás útjait. Erre 1954-ben került sor a Desirée - Napóleon első szerelme forgatásán, hogy aztán nyolc évig tartó se veled, se nélküled viszonyba bonyolódjanak. Az akkor mindössze 22 éves színésznőt rögtön megbabonázta a szívtipró sármja.

Marlon Brando és Rita Moreno viszonya

„Pusztán az, hogy az első napon találkoztam vele, felvitte a testhőmérsékletemet az egekbe, olyan érzés volt, mintha valaki egy forró vízzel teli kádba dobott volna. Vörösre pirultam, ez az a fajta szenvedély volt, amely verseket ihlet meg” - írta 2013-as, Rita Moreno című életrajzi könyvében.

rita moreno és brando
Fotó: Getty Images Hungary

Noha románcuk költőien indult, a folytatás inkább drámainak nevezhető. Morenót szinte felemésztették az érzelmei, amelyek nem minden esetben találtak viszonzásra.

„Összetörte a szívem, és közel került ahhoz, hogy a lelkemet is végleg szétzúzza a hűtlenségével, és ami még rosszabb, az érzelmi árulásaival."

A cikk az ajánló után folytatódik

A Puerto Ricó-i színésznő összesen nyolc évig volt Brando szeretője, aki kapcsolatuk alatt nemcsak megnősült, de feleségétől gyermekei is születtek. Noha Moreno idegei megsínylették mindezt, mégsem tudott távol maradni szerelmétől. Sőt, csak azért, hogy féltékennyé tegye, még Elvis Presleyt is elcsábította.

rita és brando
Fotó: Getty Images Hungary

Kapcsolatuk mélypontja a ’60-as évek elején következett be, amikor kiderült, hogy a fekete szépség Brando gyermekét várja. Miután a filmcsillag megtudta, hogy teherbe ejtette szeretőjét, pénzt adott neki, és abortuszra küldte. Ám a beavatkozás nem volt sikeres, a színésznő napokkal később vérezni kezdett, majd kórházba került, ahol műtétileg távolították el a magzatot. 

Ez az érzelmi teher már sok volt neki, végső elkeseredésében öngyilkossági kísérletet követett el - szerencsére sikertelenül. Ezután szakemberhez fordult, aki azt tanácsolta neki, tartsa távol magát Brandótól. Noha megfogadta a terapeuta intelmét, és saját családot alapított, elárulta, Marlon Brando maradt az örök szerelme.

Sofia Loren és Marlon Brando

Sophia Loren és Marlon Brando képernyőn jól mutattak egymás mellett, a valóságban nem jöttek ki túl jól egymással.

Sophia Loren és Marlon Brando ki nem állhatták egymást: ez okozott konfliktust köztük

Nehezen ment a közös munka Sophia Loren és Marlon Brando számára.

Elolvasom
Ezt is szeretjük