Marlon Brando ezért utasította vissza az Oscar-díját A keresztapáért: videón a botrányos eset
Elképesztő lépésre szánta el magát a színész, aki mindenkit meglepett húzásával.
Míg 2022-ben Will Smith pofonjáról szólt minden az Oscar-gála körül, 1973-ban egy ennél sokkal nagyobb botránynak lehettek szemtanúi a nézők. Marlon Brando A keresztapa című kultfilm főszerepéért kapta meg a legjobb színésznek járó díjat, ami azonban ezután történt, arra senki sem számított.
Az 51 évvel ezelőtti gálát a Dorothy Chandler Pavilonban, Los Angeles híres koncerttermében tartották, ahol a szobrocskát Roger Moore és Liv Ullmann adták át - vagyis adták volna át.
Marlon Brando Oscar-botránya
Amikor felolvasták a nyertes Marlon Brando nevét, a színész helyett egy indiánőslakos-ruhába öltözött, mezítlábas nő jött fel helyette a színpadra. A házigazda Sacheen Littlefeather („Kis Toll”) néven mutatta be az apacsruhába öltözött nőt, aki határozott kézmozdulattal utasította vissza a díjat, majd egy előre megírt levelet felolvasva azt is elárulta, miért nem fogadhatja el Brando az elismerést.
Littlefeather, aki az Amerikai Őslakosok Pozitív Ábrázolásáért Bizottság elnöke volt, elárulta, a színész az Oscar visszautasításával fejezi ki tiltakozását az ellen, ahogyan a modern filmipar az amerikai őslakosokkal bánik. Brando cselekedetével többek között utalt az 1973 februárjában történtekre, ami során indián aktivisták foglalták el a Dél-Dakota állambeli Wounded Knee városát - ahol 1890-ben az egyik legnagyobb, őslakosok ellen irányuló vérengzés történt.
Brando előre eltervezte, ha ő nyeri az Oscart, helyette az akkor 26 éves félindián Sacheen Littlefeather - valódi nevén Marie Louis Cruz megy majd fel helyette. A történtek természetesen hatalmas port kavartak. A közönség kifütyülte, az egyik producer le akarta tartóztatni, a legendák szerint John Wayne westernszínész pedig majdnem leszedte a színpadról a fiatal nőt.
A keresztapa sztárja nem először vett részt emberi jogi küzdelmekben, a néhai színész 1940 óta több mozgalom és szervezet tagja volt. Az egyik ilyen, őslakosok jogaiért küzdő szervezetben ismerte meg Marie Louis Cruzt, aki által jobban megismerte az őslakosok kultúráját. A fiatal aktivista lány több lelki-testi problémával is küzdött, a színész pedig sokszor segített neki bejutni a legdrágább magánkórházakba is. Cserébe a nő azonnal elvállalta oscaros szereplését, ami egyébként az esemény producere, Howard Koch már előre jóváhagyott.
Meztelenül rohant fel a férfi az Oscar-gála színpadára: íme a díjátadó legnagyobb botrányai
Összegyűjtöttük az Oscar-gála történetének legnagyobb botrányait.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Cover-fotó: Getty Images Hungary)