
Mark Zuckerberg és ritkán látott felesége - A Facebook atyja az egyetemen szeretett bele Priscillába
Mark Zuckerberg és Priscilla Chan 2012-ben házasodtak össze.


Mark Zuckerberg élete gyökeresen megváltozott az egyetemi évei alatt, hiszen a Harvard egyetemi kollégiumából indította el a Facebookot 2004 februárjában. A közösségi oldalnak azóta is ő a vezére, az évek alatt pedig a legbefolyásosabb emberek közé került, 2010-ben például a Time magazin őt választotta meg az Év emberének, napjainkban pedig ő a világ ötödik leggazdagabb embere. Zuckerberg nemcsak fényes karrierjét, hanem szerelmi életét is az egyetemi évei alatt alapozta meg.
Mark Zuckerberg és felesége az egyetem óta együtt vannak
A 35 éves feltaláló és programozó 2003-ban indította el a Facemash nevű weboldalt, ahol a látogatók eldönthették, hogy az iskolatársairól feltöltött portréfotókon melyik ember néz ki jobban, ami mai ésszel gondolva nem feltétlenül szép dolog. Az egyetemen gyorsan elterjedt a weblap híre, ami miatt Zuckerberg azt hitte, hamarosan ki fogják őt ezért csapni, a barátai már egy búcsúbulit is szerveztek neki, emlékezett vissza 2017-ben a Harvard Egyetemen tartott beszédében.

- Amekkora szerencsém volt, Priscilla pont ott volt azon a bulin egy barátjával. A mosdóra várva találkoztunk egymással először, és amit akkor mondtam neki, az az egyik legromantikusabb mondatom volt életemben, idézem: "három nap múlva kicsapnak innen, szóval mihamarabb el kellene jönnöd velem egy randira" - mondta.
Persze végül nem csapták ki akkor az egyetemről, hanem ő maga hagyta ott az intézményt 2005-ben, hogy a közösségi oldal továbbfejlesztésével tudjon foglalkozni, a tiszteletbeli diplomáját csak 2017-ben kapta meg az egyetemtől. Végül Priscillával is járni kezdtek, akit a mai napig élete nagy szerelmének tart. A Facebook atyjának kedvese így emlékezett vissza a kapcsolatuk kezdetére a CBS-nek adott interjújában.
- Négy hete voltam kollégista, amikor találkoztam Markkal. Teljesen más mentalitása volt, és kiderült, hogy képes nagyon komoly kockázatokat vállalni, ezzel pedig teljesen lenyűgözött - mondta, majd hozzátette, már akkor tudta, hogy egyszer Zuckerberg lesz a férje.
Priscillának végül igaza is lett, 2012-ben kötötték össze az életüket, azóta pedig két kislányt nevelnek együtt. Sokat küzdöttek, hogy szülőkké váljanak, Zuckerberg felesége három alkalommal vetélt el, mielőtt megfogant volna az első babájuk. Maxima 2015 decemberében, August lányuk pedig 2017 augusztusában született meg. A 34 éves feleség gyermekorvos, és jótékonykodással is foglalkozik.
Dögös nő Adam Sandler felesége
Adam Sandler 2003-ban vezette oltár elé gyönyörű kedvesét, Jackie-t, aki azóta két kislánnyal ajándékozta meg a népszerű színészt. Képes összeállításunkban megnézheted, milyen bombázó a sztár felesége.
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
OLVASD EL EZT IS!