Mariah Carey megmutatta ritkán látott ikreit - Monroe és Maroccan már ilyen nagyok
Kevesen tudják, hogy az énekesnő kétgyerekes édesanya.
Mariah Carey igazi, nagybetűs díva, aki kilencvenes évek elején robbant be a köztudatba, és azóta a világ legnagyobb énekesnői közé küzdötte fel magát.
Mariah Carey ikrei így megnőttek
A sztárt 32-szer jelölték Grammy-re, ötször pedig meg is kapta a díjat. Az All I Want For Christmas is You című dala máig a világ legnépszerűbb karácsonyi slágere, amit ünnepi időszakban agyonjátszanak hazánkban is a rádiók. Azt azonban már kevesebben tudják róla, hogy két gyereket nevel, a hétéves Monroe-t és Maroccant. Az ikrek az előző házassága alatt születtek, Nick Canontól, a pár azonban 2016-ban beadta a válókeresetet.
Ennek ellenére fontosnak tartják, hogy közösen neveljék a kicsiket, és előttük igyekeznek egységet alkotni. A vörös szőnyeges eseményekre is közösen viszik el őket: a Nickelodeon csatorna díjátadóján például minden évben részt vesznek, sőt, össze is öltöznek a csemetéikkel. Monroe és Maroccan nagyot nőttek, mióta nem láthattuk őket. Szerencsére az énekesnő most megosztott egy fotót, mely Tajpejben készült róluk - nézd meg a közös, családi felvételeiket, melyeken híres anyukájukkal cukiskodnak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- angelina jolie