Lisa Marie Presley 6 hét alatt 20 kilót fogyott: megszólaltak az ismerősök, mi okozhatta a halálát
Lisa Marie Presley a halála előtt drasztikus fogyáson esett át.

Lisa Marie Presley váratlan halála sokakban vetett fel kérdéseket, eddigi sajtóinformációk szerint szívrohamban hunyt el január 12-én, de hivatalosan nem jelentették be, mi okozta a halálát.
A boncolást elvégezték a halála után pár nappal, azonban a toxikológiai vizsgálat eredményei miatt egyelőre nem derült ki az igazság. Bár a halottkém jelentése még várat magára, az ismerősök megosztották a TMZ-vel, szerintük mik állhattak Elvis lányának tragikus halála hátterében.
Lisa Marie Presley a halála előtt
A család egyik közeli ismerőse elmondta, hogy Lisa Marie Presley kőkemény fogyókúrába fogott annak érdekében, hogy a díjátadó szezon alatt a legjobb formáját mutassa a vörös szőnyegen. Az Elvis című filmet több rangos díjra is jelölték, a film reklámozása, illetve a készítők támogatása érdekében például a Golden Globe-gálán is részt vett, ahol a rock and roll királyát alakító Austin Butler megnyerte a legjobb színésznek járó díjat.

Hat hét alatt körülbelül húsz kilót adott le a fogyókúratablettáinak köszönhetően, ez elég drasztikus eredmény, hiszen hetente fél, maximum egy kiló fogyás számít normálisnak.
Plasztikai eljárás alá vetette magát, az nem derült ki a cikkből, mit alakíttatott át magán.

Az ismerősök úgy tudják, még az opioidokra is újra rászokott. Apjához hasonlóan neki is meggyűlt a baja a drogokkal, már tinédzserként is szerhasználó volt. Az utolsó interjúja adásakor már alig tudott állni a lábán, dr. Drew Pinsky az amerikai lapnak elmondta, szerinte egyértelmű, hogy Lisa Marie a Golden Globe-gálán valamilyen szer befolyása alatt állhatott.
Freddie Mercury húga
Képes összeállításunkban megnézheted Kashmira Cooke fotóit.
Fotókon Freddie Mercury húga: a 71 éves Kashmira a nyilvánosságtól visszavonultan éli az életét
Nézegess képeket!
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images