Tudtad, hogy Liam Neeson és Brooke Shields egy pár voltak? A színész kegyetlen módon szakított
Liam Neeson és Brooke Shields 1992-től alkottak egy párt.
Sok álompár akad a sztárvilágban, akiknek szakítása óta hiába teltek el hosszú évek, olyan ikonikus duót alkottak annak idején, hogy képtelenség lenne megfeledkeznünk róluk. Ám az ellenpólusra is vannak példák, jó pár híresség egykori románca merült feledésbe az idők során.
Bizonyára arra is kevesen emlékeznek, hogy a ’90-es évek elején Brooke Shields és Liam Neeson között több volt, mint barátság.
Liam Neeson és Brooke Shields viharos kapcsolata
Szerelmük 1992-ben kezdődött, ekkor már mindketten Hollywood krémjébe tartoztak. Míg Shields fényes modell-pályafutásával a háta mögött a filmezésben és a színházban is gondosan építette a karrierjét, addig Neeson a korszak legfoglalkoztatottabb férfi színészeinek egyike volt. Sármjával és lehengerlő kisugárzásával levette a lábáról a nála 13 évvel fiatalabb szépséget.
"Lehengerelt az ír akcentusa, a magassága, a bakancsos, lezser stílusa és az, hogy milyen költői. Imádtam, mennyire pocsék az ízlése a borok terén, meghódított az olcsó italokkal, amiket választott” - fogalmazott Shields a There Was a Little Girl: The Real Story of My Mother and Me című életrajzi könyvében.
Kettősük hamar a média kedvence lett, ragyogtak egymás oldalán, és a kapcsolat is sebes léptekkel haladt előre. Neeson, igaz, gyűrű nélkül, de mindössze három hónap után feltette a nagy kérdést kedvesének, hozzá megy-e feleségül.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az év karácsonyát már jegyespárként ünnepelték együtt Shields New York-i lakásában, ám ekkor olyan fordulat történt, amelyre a manöken egyáltalán nem számított. A filmcsillag közölte vele, hogy azonnal el kell utaznia Los Angeles-i házához, mert a szomszédjai szerint csőtörés történt a birtokon. Shields természetesen útjára engedte a kedvesét, csupán annyit mondott neki, hívja fel, amikor hazaér.
Liam Neeson ezt annyiban hagyta, hogy valószínűleg nagyon késő lesz már akkor, ezért nem valószínű, hogy telefonálni fog. Be is váltotta az ígéretét, nem jelentkezett hazaérkezése után, azonban később sem lépett kapcsolatba a menyasszonyával, gyakorlatilag kámforrá vált minden előzmény és ok nélkül.
- Az egyik percben még ott volt, a másikban meg eltűnt. Teljesen ledöbbentem, nem értettem az egészet. Olyan volt, mintha elrabolták volna - ecsetelte a sztár a The Times interjújában.
Hónapok teltek el, mire Shields újra hallott felőle. Neeson akkor ismételten megkérte a kezét, és a bocsánatáért esedezett, de ez már édeskevésnek bizonyult ahhoz, hogy a nő visszafogadja a kegyeibe.
- Nemet mondtam neki, mert éreztem, majd jönni fog egy másik színésznő, akivel együtt játszik valamiben, beleszeret, és az ő kezét fogja megkérni. Én ettől szerettem volna megkímélni magamat. Elképesztő, mennyire igazam volt - ezt már a People magazinnak nyilatkozta.
Brooke Shields megérzése tényleg bejött. A színészt röviddel ezután válogatták be az Anna Christie című előadás szereplői közé, ahol későbbi felesége, Natasha Richardson játszotta a partnernőjét.
Liam Neeson felesége
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen szép párt alkotott Liam Neeson és a néhai Natasha Richardson.