David Hasselhoff ezért nem engedte, hogy Leonardo DiCaprio szerepeljen a Baywatchban: apa-fia páros lettek volna
Leonardo DiCaprio majdnem bekerült a Baywatchba.

A Baywatch című sorozat 1989-ben indult hódító útjára, a főszerepet David Hasselhoff alakította, aki előtte a Knight Rider című szériával hódította meg a nézők szívét. A vízimentőkről szóló szériát bár majdnem egy év után végleg elkaszálták, azonban a Mitch Buchannont játszó színész megmentette a szériát, a második évadtól már ő lett a producer, és a saját tőkéjéből finanszírozta a forgatási költségeket, így végül 2001-ig futott a '90-es évek egyik legnépszerűbb tévés produkciója.
A forgatókönyvet Michael Berk és Douglas Schwartz írták, akik a Hollywood Reporternek adott interjújukban mondtak el érdekességeket a sorozatról, mint kiderült, majdnem Leonardo DiCaprio is szerepelt a Baywatchban, ám Hasselhoff ezt megvétózta.
David Hasselhoff ezért vétózta meg Leonardo DiCaprio szereplését a Baywatchban
Mitch Buchannon fiát, Hobie-t először az akkor 13 éves Brandon Call gyerekszínész játszotta, de az első évad végén távozott a sorozatból, ezért egy új embert kerestek helyette. Amikor zajlott a szereplőválogatás, hogy megtalálják az új Hobie-t, Leonardo DiCaprio csupán 15 éves volt. Az Oscar-díjas sztár a karrierje legelején volt még, szinte alig volt tapasztalata, ő is részt vett a Baywatch castingján.

DiCapriót lényegében egy hajszál választotta el attól, hogy ő kapja meg a szerepet, ám Hasselhoff közbeavatkozott.
- Valójában készen álltunk arra, hogy DiCaprióra osszuk a szerepet, de David úgy gondolta, túl idős lenne ő már ahhoz, hogy a fiát játssza. Úgy érezte, hogy idősebbnek tűnne mellette, sok ilyen jellegű aggálya volt - magyarázta Schwartz a lapnak.
Hobie szerepét végül az akkor kilencéves Jeremy Jackson vette át, aki a kilencedik évadig állandó szereplője volt a Baywatchnak.

DiCapriónak más utat szánt az élet, bár eleinte sorozatokban játszott, például benne volt a Parenthoodban 1990 és 1991 között, amelynek forgatásán megismerte jó barátját, Tobey Maguire-t, az 1991-es Rémecskék 3 volt az első mozifilmje. Az 1993-as Ez a fiúk sorsa című filmben nyújtott alakításával már a kritikusok figyelmét is magára vonta, az 1993-as Gilbert Grape-ben olyan hitelesen alakított egy mentálisan sérült fiút, hogy 1994-ben már Oscar-díjra jelölték. A '90-es évek második felében igazi szupersztár lett, köszönhetően a Rómeó és Júliának, illetve a Titanicnak.
Karrierje során hat alkalommal jelölték Oscarra, végül 2016-ban, A visszatérőben nyújtott alakításáért vihette haza az aranyszobrocskát.
David Hasselhoff felesége
Képes összeállításunkban megnézheted David Hasselhoff feleségének bikinis képeit.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció