Jay Leno élő adásban szégyenítette meg a sztárt
A társadalom egy része meleg, a másik része pedig el kell, hogy fogadja ezt. Úgy tűnik, némelyeknek bizony komoly gondjuk van a toleranciával.
Leno Dr. Szöszi exét – a két sztár nyolc év házasság után tavaly vált el - múlt héten hívta meg show-jába, a színész legújabb filmje, a Stop-Loss című háborús dráma kapcsán.
A csevegés ártatlanul indult, a házigazda a moziról és abbéli karakteréről kérdezgette, majd ahogy Phillippe korábbi alakításai kerültek szóba, Leno egyre inkább belelendült az élcelődésbe, természetesen a színész kárára.
Zéró tolerancia
A kínos epizód végül akkor csúcsosodott ki, amikor a szőke sztár első filmszerepéről érdeklődött a műsorvezető – ugyanis egy szappanopera meleg szereplőjét alakította.
- Meg tudná mutatni – mondjuk az a kamera ott a meleg szeretője… Szóval megmutatná, hogyan kell olyan igazi buzisan nézni? – biztatta kedélyesen Leno vendégét, aki természetesen teljesen ledermedt ennek hallatán.
- Hűha! Hát ez olyasmi, amit nem szeretnék megtenni – utasította aztán vissza a kérést a megkérdezett, aki azóta számtalan filmben bizonyította, hogy nemcsak melegeket képes eljátszani, bármilyen lágy is az arcberendezése – elég csak a Kegyetlen játékok című Veszedelmes viszonyok-feldolgozást vagy az Oscar-díjas Ütközéseket említeni.
- Úgy érzem, nem jól sült el, amikor Ryan-t az első szerepéről kérdezgettem, de semmiképpen sem akartam gonosz lenni vagy ilyesmi. Most már belátom, botor dolog volt tőlem az egész, így elnézést kérek – magyarázkodott a showman.