A nők rémálma, ami a fiatal színésznővel történt! Csak egy randinak indult az egész
Lena Dunham elmesélte, mi történt vele a főiskolán.
A 28 éves amerikai színésznő, Lena Dunham tartott beszédet a Variety magazin Power of Women elnevezésű sajtóeseményén áprilisban, melynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra, a nők is képesek nagy dolgokat elérni.
Magyarországon Dunhamet a legtöbben az HBO Csajok című sorozatából ismerik, a produkcióban nemcsak színésznőként, hanem íróként is nagy szerepet vállalt, eddig 29 epizódot írt. 2013-ban Golden Globe-díjjal jutalmazták.
Megerőszakolták a főiskolán
A Variety New Yorkban rendezett gáláján olyan nőket jutalmaztak, akik remek példával járnak elöl, utat mutatva nőtársaiknak. Lena Dunham is köztük volt.
A színésznő beszédében elmondta, évekkel ezelőtt az Oberlin Főiskolán megerőszakolta őt egy férfi.
Erről a támadásról már korábban is nyilatkozott, Nem az a fajta lány című novelláskötetében szerepel a megrázó történet.
Dunhamet azért díjazták, mert már jó ideje együttműködik a szexuális bántalmazás ellen küzdő GEMS nevű szervezettel.
- Amikor megerőszakoltak, erőtlennek éreztem magam. Úgy éreztem, azt, hogy mennyit érek, valaki más határozza meg. Valaki azt az üzenetet küldte nekem, hogy a testem nem az enyém, a döntéseim pedig jelentéktelenek. Évekbe telt, hogy rájöjjek, nem ez a támadás határozza meg, mennyit érek. Sokszor mondogattam magamnak, hogy megérdemeltem, ami velem történt, pedig ez nem igaz - mondta beszédében.
Teljesen odavannak gömbölyű testéért! Egy szál melltartóban mutatta meg magát Rebel Wilson
Nézegess képeket!
ElolvasomA gálán Dunham mellett Glenn Close-t, Whoopi Goldberget és Kim Kardashiant is díjazták példamutatásukért.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció