Meghalt Heath Ledger, a Túl a barátságon sztárja

Holtan találták New York-i lakásában Heath Ledgert, aki a Túl a barátságon című filmben Jake Gyllenhaal partnereként lett világhírű.

A New York-i rendőrség szóvivője szerint Ledger egy masszőrt kért lakásába. Amikor házvezetője fölment hozzá, hogy értesítse a megérkezéséről, fekve találta a színészt szobájában.

Mivel Ledger nem adott életjelet, New York-i idő szerint 3 óra 26 perckor kihívta a mentőket és a rendőrséget, akik negyed órával később, mikor kiérkeztek, már csak a halálát tudták megállapítani. A színész holtteste mellett altatópirulákat találtak.

Öngyilkosság vagy véletlen túladagolás

- A pirulákat szétszóródva találtuk az ágy közelében, ahol feküdt. Nem gyanakodunk idegenkezűségre, szerintünk Mr. Ledger valószínűleg túladagolásban halt meg.

A túladagolás lehetett véletlen, de nem zárjuk ki az öngyilkosságot sem. A vizsgálat még folyik – nyilatkozta Paul Browne rendőrségi szóvivő.

Az Ausztráliában született Ledger a Lovagregényben vált világhírűvé, majd 2000 után egyre jobb hollywoodi szerepeket kapott. Tragikusan rövid pályájának csúcsára 2005-ben ért fel a Túl a barátságon című drámával, melyben meleg cowboyt alakított Jake Gyllenhaal oldalán. A szerep hatalmas kritikai- és közönségsikert hozott neki, alakítását a New York Times szakírója színészi csodának nevezte.

A fiatal cowboy, Ennis De Mar megformálásáért megkapta a New York-i és San Franciscói kritikusok díját a legjobb színészi teljesítményért, jelölték Arany Glóbuszra és Oscar-díjra is. Még ebben az évben a Casanova címszerepét is eljátszotta.

Halála előtt Terry Gilliam új filmjén, a The Imaginarium of Dr. Parnassus című alkotáson dolgozott. A forgatáson látták életben utoljára. 28 éves volt.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük