Lady GaGa bevallotta! Ezért nem tud éjszaka egyedül aludni

Lady GaGa állítólag betegesen retteg attól, hogy előbb-utóbb valamelyik rajongója végez vele.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lady GaGa szélsőségesen megosztja a közvéleményt. Sokak napjaink egyik legtehetségesebb énekesnőjének tartják, akadnak viszont olyanok is, akik szerint az álomgyár legidegesítőbb híressége, akitől futkos a hátukon a hideg.

Akárhogyan vélekedünk is a 24 éves amerikai énekesnőről, annyi biztos, hogy igazi fenomén - ez pedig csak nagyon kevesekről mondható el, ebből a szempontból tehát tényleg egyedülálló tehetség.

Bármiből eseményt csinál

Lady GaGának ugyanis nem kell semmi különöset tennie vagy mondania ahhoz, hogy a címlapokra kerüljön. Ha csak levegőt vesz, már az is esemény a showbiznisz világában, ahol egy sztárocska helyére tízen pályáznak.

Természetesen a Poker Face előadója mindent megtesz azért, hogy ne teljen el egyetlen olyan nap se, hogy ne beszélnének róla világszerte - ennek a reklámkampánynak pedig erőteljes részét képezik a különféle nyilatkozatok.

A közelmúltban például egy bennfentes - több mint gyanús - mesélte el a Contact Music nevű portálnak, hogy a Grammy-díjas díván kezd elhatalmasodni a paranoia: Lady GaGa ugyanis betegesen retteg attól, hogy valaki megöli.

Vele együtt akarnak meghalni

Ezen félelmét főként az olyan bizarr rajongói üzenetekre alapozza, amelyekben arról fantáziálnak imádói, hogy egészen addig nem lesznek boldogok, amíg meg nem halhatnak - vele együtt!

A pop legdögösebb üdvöskéi

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ezek tükrében érthető, hogy az eredetileg Stefani Germanotta néven született énekesnő attól tart, hogy úgy végzi majd, mint John Lennon, akit elmebeteg rajongója lőtt le hidegvérrel 1980-ban.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Félelmei miatt pedig annyira paranoiássá vált, hogy testőreihez mindenáron ragaszkodik, nélkülük pedig már sehová sem mer menni, sőt, még éjszaka is a szobájában kell lenniük, amikor alszik!

Ezt is szeretjük